0.rész - Halloweenért (Halloween-i speciális dupla epizód)

2011. október 30. (Vasárnap)
....
(A busz egy esti járatán két nő ül az egyik a hátsó ajtónál közeli ülésen, a buszablakok be vannak húzva, a késő októberi csípős levegő üti meg a leszállók arcát. Marie, miközben mutatóujjával végigfésülte egyenes, gyönyörű fekete haját, s füllhagató csücsült mindkét fülében, egyik karja az előtte levő ülésbe kapaszkodott, másikkal a telefonján pötyögtetett, mellette a szintén gyönyörű és fiatal bár egy évvel idősebb Serena ült, piros vászonkabátot viselt, hosszú és hullámos haja beterítette vállait és mellkasát, egyik karját a az előtte lévő ülésre helyezte, s közben próbált egyhelyben ülni, holott a busz folyton gyorsan vette be a jobbra, s a balra kanyarokat, emiatt sokszor majdnem elhagyta egyensúlya, s majdnem beleborult barátnője ölébe. A Nap jócskán elhagyni készült a horizontot, emiatt az idő egyre hűvösebbre fordult. Marie és Selena válltáskáikkal leszálltak egy elhagyatott hzánál, a külvárosból ugyanis ide kellett kibiciklizniük, hogy eljuthassanak az iskolába és persze a városba.Serena divatos ruhákat viselt, imádott magassarkúban parádézni, szoknyában és olyan ruhákban flangálni, amelyek minél többet mutattak meg gyönyörű testéből, alakjából és kebleiből, szerette ha a férfiak az utcán meglátva azonnal a nyálukat csorgatták utána, és a hasonló vagy akár idősebb nők megvetve, irigységüket ezzel takarva néztek rá, persze Serena mindigis az elérhetetlent játszotta, szerette bolondítani a férfiakat, de mindig tudta hol a határ.Marie viszonylag egyszerűen volt felöltözve, fekete farmerjében és tornacipőjében, valamint kabátjában masírozott le a buszról Serenat követve, belekócolt csodaszép hajába.Marie olyan lány volt aki szerette a konzervativitást, szerett szexi lenni, de csakis visszafogottan és konzervatívan, visszahúzódó volt és kedves, szeretett törődni másokkal és soha nem nézett le senkit.Ahogy a két lány a közeli ház kerítéséhez közeledtek,Marie válltáskáját a kerítés mellett álló biciklije csomagtartójára rögzített, míg Serena a kormányra erősített fémkosarába tette, divatos, puccos táskáját, amely inkább illett egy délutáni bevásárló maratonhoz, mintsem hogy tanszereket pakoljanak bele.Miközben a lányok, ügyes-bajos dolgaikat intézték a biciklijük körül, Marie elővette a zöld biciklisjelző mellényét, mire Serena megszólalt)
Serena:Az meg minek?!
Marie:Nem akarom, hogy ha erre jönnének a rendőrök, elkapjanak.
Serena:Nem fognak!...Netán, ha mégis... majd leszerelem őket.
Marie:Hogyan?
(Serena elmosolyodott, majd mit sem szólvál rákacsintott barátnőjére)
(Marie eközben a kerítéssel körbevont házra kukucskált, át a hatalmas sövényeken, melyek diszkréten elrejtik a házat)
Marie:Vajon Macey néni itthon lehet?
(Serena vállat vont, majd felpattant kétkerekűjére)
Serena:Jobb, ha nincs itt a közelben. Kijönne és megint a szappanoperáiról kezdene el beszélgetni. Elég hetente egyszer hallgatni. Sőt, nekem már az is sok.
(Marie elmosolyodott)
Marie:Izgulok a holnapi Halloween bál miatt.
(Serena elképedt)
Serena:Te izgulsz?! Az én feladatom volt a vendéglista összeírása és a dekorációk beszerzése.
(Marie torkát köszörülve mélyen Serena szemeibe nézett, hogy kicsikarjon tőle egy számára igazán fontos vallomást)
Serena:És persze köszönöm, hogy eljöttél velem a suliba, és segítettél nekem, hogy a bizottsággal együtt kidekoráljuk a tornatermet.
Marie:Na ezt akartam én hallani. Nagyon szívesen.
Serena:Tudom, hogy rád mindig számíthatok.
Marie:Persze. De tényleg.
(Serena és Marie egymásra néztek, kissé megkönnyebbülve, ígyhát felpattantak kerékpárjaikra, majd elindultak a hazavezető úton, amelynek árkait fák és bokrok ölelték körbe. Néhány perc múlva, Serena a biciklijével leállt azon út előtt amely levezet a számukra otthonra támogató útegyenesről, és merengve nézte azt a nagy ódon,mégis nemrég felújított kastélyt a közeli távolból amelyhez a leágazó út vezetett. Marie észre sem vette, hogy barátnője megállt, ezért néhány tekerés után, hátranézve fedezte fel, hogy Serena leszállt a biciklijéről, nylíván valami sokkal érdekesebbet találván. Marie megfordult majd visszatekert és beállt a lány mellé, aki még mindig mosolyogva a kastélyt bámulta, a már szinte sötétségbe boruló égboltot mit sem érdekelvén)
Marie:Jobb lenne ha sietnénk, már így is elég sötét van.
Serena:Látod ezt?
Marie:Igen, a szanatórium. Már itt áll vagy több mint 50 éve, mi van vele?!
Serena:Valaki megszökött innen.
Marie:Tessék?
Serena:Nem is olvastad?! Az újságban volt.
Marie:Te olvasol újságot?!Ez érdekesebb.
(Serena elmosolyodik barátnője pimasz igazságcentrikus szemrehányásán)
Serena:A mai számban volt, hogy a szanatórium veszélyeztetett szárnyából megszökött egy elmebeteg férfi, akit azért zártak be ide, mert miután feldarabolta élettársát és a gyerekeit, evett a húsukból. Plusz a vérüket és az egyéb belső szerveiket különböző duncosüvegekbe tuszkolta bele és eltette őket a konyhaszekrénybe. A férfi az azt követő napokban teljesen természetesen viselkedett. Csak a közelben élők vették észre, hogy a férfi élettársa és a gyerekek egyáltalán nem jelennek meg a ház környékén. Amikor az egyik pletykás vénasszony bejelentést tett a rendőrségre, azok azonnal kijöttek, s mivel nem találtak otthon senkit, betörték az ajtót. A ház átvizsgálás után az egyik gyerek holttestének darabjait a wc-ben, a nőét és a másik gyerekét pedig a kádban találták meg. Ugyanazon a napon mikor a férfi hazaért a rendőrök azonnal elvitték. A bíróságon csak annyit mondott, hogy boldog volt, amikor feltrancsírozta a családtagjait, s hogy még milliószor megtenné azt, s nem csak a családtagjaival. A mai újság írta, hogy megszökött, holott már pár napja nem találta a személyzet a szobájában, de nem akartak bajba kerülni, ezért nem merték elmondani még az igazgatóságnak sem. De hát. Aki titkolózik, az előbb utóbb úgy is lebukik. Nem de?!
(Marie kitágult pupillákkal nagy levegőt vett, majd újra a kastélyra meredt)
Marie:De azóta már elfogták és visszahozták ide, nem?
(Serena utálattal teli hangon folytatta mondandóját)
Serena:Senki nem tudja merre van. Azóta már bárhol lehetnek, lehet, hogy épp itt vannak valahol, vagy ki tudja. Az is lehetséges, hogy elbújt az egyik romos házban, vagy az erdőben bandukol, vagy már rég új életet kezdett, s megjátssza magát. Lehet, hogy normális embernek adja ki magát. Akkor bárki lehet az.
(Marie mindigis tudta, hogy Serena legnagyobb hobbija az ijesztgetés, imádott halálraijeszteni mindenkit és bárkit, ha lenne ilyen tantárgy a suliban, ő csillagos ötöst érdemelne belőle. Persze Marie ennél már okosabbnak szerette volna magát tudni, ezért fittyet hányt barátnője, ijesztegetésnek vélt információjára)
Marie:Ez a mai újságban volt?
Serena:A maiban.
Marie:Nem hiszek neked.
Serena:Ha akarod átviszem neked amint haza értünk.
Marie:Vedd úgy, hogy szavadon fogtalak.
(Serena érzékien nézett Marie szemeibe)
Serena:Engem bármikor a szavamon foghatsz.
(Hirtelen a közeli bokorból a két lány különböző hangokra lesz figyelmes, majd Marie összerezzen és remegő hangon szól Serenahoz)
Marie:Menjünk már hallod?!
(Serena még mindig mosolyog)
Serena:Csak nem félsz?!
Marie:Á, dehogy, csak nincs kedvem, hogy néhány pszichopata feldaraboljon az éjszaka közepén.
Serena:Ugyan!Nem darabolnának fel.Előszőr elrabolnának, aztán megerőszakolnának, minden nap, majd éheztetnének, végül az ürülékedből kellene majd táplálkoznod, miközben be vagy zárva egy sötét helyre, ahol alig kapsz levegőt, végül megcsonkítanának és megvárnák, ahogy elvérezz, s aztán az élettelen hulládat szentségtelenítenék meg egyszerre akár többen is, szexuálisan.
(Marie arcára az ijedség és az undor ült ki egy szempillantás alatt, miközben szóról szóra elképzelte azokat a szörnyűségeket, amelyeket barátnője mesélt neki, ezek után ijedten és remegő hangon szólt Serenára)
Marie:Te nem vagy normális.Menjünk már!
Serena:Én imádnám.Tökéletes befejezés lenne a számomra.Mindig arról álmodtam, hogy egyszer brutálisan megölnek.
(Serena elneveti magát miközben Marie remegve markolja kerékpárja kormányait)
Serena:Nem tudom miért, de vonzódon az efféle őrültségekhez.
Marie:Ez inkább gusztustalanság.
Serena:Köszöntelek a való életben.
(Kis idő múlva, Serena beadja derekát, majd mindketten visszaszállnak biciklijükre és tovább tekernek a már sötét éjszakában)
(Marie néhány percig még nem mer megszólalni, de megpróbálja elterelni az előző gyomorforgató témát valami sokkal kellemesebbre)
Marie:Tudom, hogy már vagy százszor elmondtam, de még mindig úgy izgulok a Halloween miatt. Anyu holnapra hozza a kifaragni való olajtököket, vagy 12 darabot, és ezt csak otthonra.
(Serena elneveti magát)
Serena:Te minden évben tele rakod a házat kifaragott tökökkel.
Serena:Viszont a sulisokkal nem kell aggódnod. A gyíkok megcsinálják az ottani faragást, hogy valami plusz díszt kapjon a terem.
Marie:Ez igazán nem szép. Kihasználni őket. És ne nevezd őket így.
Serena:Most miért?! Ha ez az igazság?! És különben is, ők ajánlották fel. Rajonganak értem. Még szép.
(Serena önkényesen hajtotta fel fejét, s rendíthetetlenül bámult bele a sötétségbe)
Marie: Egyébként meg, anyu elment Tina nénikémhez a tökökért, úgyhogy egész este egyedül leszek otthon, mert csak holnap délelőtt jön haza, és magasan ajánlom, hogy átgyere hozzám, ugyanis nem szeretnék egyedül lenni ma este. Főleg azok után, amiket meséltél.
Serena:Remek!Benne vagyok!Mikor menjek?
Marie:Mihánst haza értünk, amint tudsz.
Serena:Okés.
(Nemsokkal később Serena és Marie már a külváros közelében jártak, ahol bekanyarodtak egy utcába, melynek egyenes utját házak és világító utcai lámpák ölelték körül, néhány tekeréssel később, Serena és Marie megálltak egy egyszerű kertesház előtt, ahol Serena lakott, majd a postaládánál mindketten leszálltak kerékpárjukról)
Serena:Akkor?
Marie:Akkor...gyere!...Ja és siess! És ne felejtsd elhozni az újságot is amiben benne van az a pszichopata hapsi.
Serena:Oké! De ne mond ki hangosan azt, hogy pszichopata. A pszichopaták azonnal elkapják azokat, akik ezt a szót vélik hallani.
(Marie egy pillanatra megállt, körülnézett, és mivel az ő házuk csak egy kanyarnyira és néhány lépésre volt barátnőjétől, már nem ült fel bicajára, csak maga mellett sétálva tolta azt, miközben Serena bevonult saját házukba.Miközben Marie a kerékpárját tolta és elhaladt a Serena háza közelében lévő kanyarban amely lenyílt az erdőbe, fényeket pillantott meg szikrázni a fák mögött, majd hangokat és ajtócsapódásokat vélt hallani.Kissé megrezzent, majd szaporább léptekkel tolta tovább bringáját.Mikor hazaért, benyitva a házba, első dolga az volt, hogy bemenjen szobájába amelynek ablaka pont az utcára nyílt és az utcai lámpa pont bevilágított szobájába, ezért mindig világosabb van, mikor a sötétben kell aludnia az ágyában, és kinyissa az ablakot, majd mikor ezt megtette, felsóhajtott miközben táskáját ledobta íróasztala elé, és jobb kezét legyezőként használta)
Marie:Te jó ég. Mi ez az áporodott szag? Pedig én reggel szellőztettem, erre emlékszem.
(Az íróasztalára nézve, azonnal megtalálta a bűz forrását, s felsóhajtott)
Marie:Ah. Legközelebb azonnal ki viszem a tojásos rántottát, ha nem megy le az egész.
(Marie ezután nyitva hagyva szobája ajtaját a konyha felé vette az irányt, ahol csinált magának egy szimpla csokiskrémmel töltött szendvicset, majd egy pohár tejet kiöntve egy bögrével visszament szobájába, és bekapcsolta a televízióját, és kedvenc zenei csatornáján, meghallva egyik ledkedvesebb számát, elkezd evés közben táncolni, majd énekelni. Miután a zeneszám véget ér, leül ágyára, majd kortyol egyet a bögre tejből és tovább kapcsolgatja televízióját, amikor hirtelen az ablak alá vízszintesen pár centi vastagságban szórt kis követ összességén recsegő léptek nyoma hallatszik.Marieban megfagy a vér és hirtelen nagyot nyel, majd leteszi bögréjét az ágya mellé a padlóra és feláll.Újbóli léptek hallatszódnak a tőle pár lépésre lévő ablak felől, a követ ropogása, csak akkor ropognak így, ha valaki sétál rajtuk.Marie elgondolkodik, majd a rémült arckifejezése hirtelen unottba vált át, és hangosan felkiált a szobából)
Marie:Serena, ez nem vicces!
(Hirtelen sirí csend veszi át az egész szobát és a kinti szférát is, az ablakból már nem szűrődik be semmilyen zaj.)
(Marie odasétál az ablakhoz, majd kinéz rajta, de egy árva lelket sem lát, csak hideg szellő cikázik végig a bokrokon, ami egyre vadabbá, s kacérabbá tűnik válni.Marie felszólal az ablakból)
Marie:Serena, ne már, gyere elő!Ez nem vicces, és nem is ijesztő... sőt kezdesz lesüllyedni tudod?!
(Marie kimászik az ablakon, majd a kapubejárathoz sétál, miközben hörgéseket hall az egyik utcára néző bokruk mögül, amely jócskán kilóg az utcára)
(Marie kilép az utcára, majd a bokorhoz közeledve felszólal)
Marie:Oké, jólvan, megijedtem. Most örülsz? Na most már igazán előjöhetnél!
(Marie még közelebb sétál a bokorhoz)
Marie:Serena!
(Mikor már elég közel van, a bokor mégjobban kezd rezegni, s morgó hangok hallatszanak ki belőle)
(Marie megáll majd megdönti fejét, kissé mérgesen szólal meg)
Marie:Serena az már komolyan nem vicces!
(Marie szaporább lépteket tesz a bokor felé, majd mikor odaér hirtelen egy erős kéz szegeződik a vállára, s mikor megfordul egy borzasztó rémalakot vél felfedezni, kinek zöld képe van, ráncos bőre, s az arca foltokban véres)
(Marie felsikolt, majd Serena lekapja magáról a maszkot, s elkezd nevetni)
Serena:Háhá!
(Marie gyorsan kitörli szemeiből a könnyeit, majd összegörnyedve öleli meg Serenát. Még ziháltan, de már nevetve reagál)
Marie:Ezért megöllek! Halálra rémítettél!
Serena:Akkor elértem a célom.
Marie:Ezt nem hiszem el.
(Serena gyönyörű fogsora elvakította az éjszakát az utcai lámpa alatt, majd átkarolta Marie-t, s mindketten besétáltak a házba. Marie amint belépett a szobájába, valami furcsát érzett, s megállt. Serena nem feszélyezte magát. Csak leült az íróasztalhoz, s bekapcsolta az asztali számítógépet)
Serena:Ugye nem baj, ha felnézek MSN-re?
(Marie még mindig a szoba közepén állva, kissé megszeppenve vette észre, hogy szekrényéből ki vannak szórva ruhái a földre, s hogy a pohár tej amelybe belekortolyt, akárcsak a maradék omlettje, a csokis kenyerével szőrén-szárán eltűnt)
Marie.Nem. Nem baj.
Serena:Akkor oké.
(Serena oldalra néz, s látja, hogy a tv mellett álló szekrényből a ruhák a földre vannak hányva. Ekkor meglepődötten felszólal)
Serena:Húha. Én azt hittem, hogy csak a rossz lányok ennyire rendetlenek. Csak nem eltitkolsz előlem valamit?
(Marie még mindig meglepődötten nézte a ruhákat, s az ágya melletti üres poharat, az íróasztalon heverő üres tányérat, s óvatosan lépkedett a ruhakupac felé is, hogy felszedje azokat. Amint leguggolt, hogy egyenként összeszedje azokat, valami hátborzongató nedves tapintásra lett figyelmes, amelyet jobb tenyere érzett. Megfordította a fehér topot, amelyre véletlenül rányúlt a színes kupacból, s rémülten vette észre, hogy a ruhadarabon véres, koszos, eldeformálódott kézlenyomat díszelgett. Eközben Serena már a billentyűkön pötyögött, s közben felnevetett a monitort bámulva, majd Marie-ra nézett, s odaszólt)
Serena:Valami baj van?
(Marie tovább válogatta a ruhákat, s megpróbálta elrejteni rémületét, mikor válaszolt)
Marie:Nem. Minden rendben.
(Marie nagy levegőt vett, eközben háttal Serenanak elszörnyedve tanulmányozta a kézlenyomatot ruháján)
...
2011. október 31. (Hétfő)
...
(Marie egy fekete farmernadrágban, tornacipőben, s egy kék kapucnis pulcsiba, kócos hajjal rohan ki az ajtón, amint az előszoba ablakából megpillantja ahogy anyja egy terepjáróval hajt be az udvar közepére, melynek hátsó része tele van különböző nagyságú, s formájú pirosas, s narancs színben pompázó olajtökökkel)
(Marie odarohan a kocsihoz. Ekkor Clara száll ki a járműből)
Marie:Anya! Te jó ég! Ennyit ki sem tudok faragni!
Clara:Oh, én is örülök, hogy megjöttél. Te hogy vagy? Én köszönöm jól. Kösz, hogy kérdezted.
Marie:Ne haragudj.
(Marie mosolyogva öleli át anyját, majd a kocsi platójához megy)
Marie:Hú. Vannak itt jó nagyok is.
Marie:Tina néni hogy van?
Clara:Jól van. Viszont szeretné, ha azért felhívnád néha. Ha már nem látogatod meg őket.
Marie:Én is el akartam menni veled, csak hát. Pont Halloween. És ez a kedvenc ünnepem. Jobban várom, mint a karácsonyt.
(Marie elkezdi ölbe venni egyenként a tököket, majd a ház mögötti terasz asztala mellé támasztgatja őket, amely pár lépés távolságban van csak a járműtől.)
Clara:Serena hol van?
Marie:Már haza ment. De itt aludt. Nem voltam egyedül.
Clara:Helyes.
(Clara a földre szegezi tekintetét. Karjait farzsebjeibe biggyeszti, s mint egy tinilány harapja el száját)
Marie:Mi a baj?
Clara:Semmi. Arra gondoltam, hogy Tina nénikét és Alfred bácsikád mennyire meg vannak együtt.
Marie:És apára gondoltál?
Clara:Nem akarok erről beszélni!
(Clara szapora léptekkel besétál a házba. Marie tovább pakolgatja le a tököket, s hirtelen észreveszi, hogy néhányukra valamilyen piros festék tapadt. Aztán jobban vizsgálgatni kezdi a vörös színű anyagot, s határozott meggyőződést állít fel magában: ez vér! Ami ezen zöldségekre száradt! Még friss vér.)
...
(Serena elegáns fehér ruhájában - amely egyrész szoknya ként is viselkedik, hogy kiemelje szexi, frissen gyantázott, fényes combjait - rohant végig a folyosón, hogy az annak végén álló ajtót szinte teljes erővel törje be. Amint benyitott apja irodájába, az épp egy dohányzóasztalnál ült három öltönyös férfival, s amint Serena az asztal tartalmára pillantott, mely egy épp vele szemben háttal elhelyezkedő nyitott bőrönd volt, az egyik mogorva, bár iszonyatosan jóképű, harmincas férfi azonnal becsukta a táskát. Serena apja meglepődött, s kissé elpirult, akárcsak a lánya)
Serena:Apa?! Zavarok?!
Max:Nem kicsim, dehogy! Csak azt hittem, hogy a barátnődnél alszol, és nem vagy itthon.
Serena:Ott aludtam. De már itthon vagyok.
Max:Remek. És jól érezted magad?
Serena:Aha.
(Serena körbepásztázta szemeivel a dohányzóasztalt, melyet előtt a fekete, bőrfotelben ülő öltönyös férfiak úgy védtek szembogarukkal, s katonás testtartásukkal, majd Serena apja felállt, s elegáns szürke öltönyében, bézs nyakkendőjét megigazítva sétált lányához az asztaltól egészen az ajtóig, melynek félfájának még mindig Serena támasztotta csípőjét)
Max:Mit szeretnél kincsem?
Serena:Igazából, kellene egy kis pénz.
Max:Mennyire volna szükséged?
Serena:15.000 elég lesz.
(Max a farzsebébe nyúlt, elővette fekete bőrből készült bukszáját, majd kivette a papírpénzt, s Serena markába nyomta)
Max:Tessék.
Serena:Köszönöm szépen.
(Serena lassan odahajolt apjához, majd forró csókot nyomott arcára, s megfogta kosztümét a férfinak, hogy közelebb húzza apját magához, s ekkor odabújt füléhez, hogy szájával gyengéd, de fenyegető hangnemmel a következő szavakat súgja)
Serena:Nem kéne itt fogadnod a cimboráidat. Ha nem akarod, hogy hívjam a rendőrséget.
(Serena hátralépett, majd mélyen apja szemeibe nézett, aki kissé megijedt, majd nagyot nyelt)
Serena:Szeretlek apa.
(Serena mosolygott, majd levett egy szöszmötöt apja válláról, aki meglepődve, s leesett állal, megjátszva válaszolt)
Max:Én is szeretlek drágám.
(Serena sarkon fordult, becsukta maga mögött az ajtót, majd eltűnt)
...
(Marie a konyhapult előtt áll, miközben kezében egy tálat tart, amelyben egy csokimasszát kavar fakanáljával, amikor hirtelen Serena lép be a konyhába, és kérdően ránéz)
Serena:Te meg mit csinálsz?
(Marie zavartan válaszol)
Marie:Semmit...én csak..
(Serena rápillant az asztalon álló muffin kapszulatepsire)
Serena:Már megint muffint sütsz, ugye?
(Merie hirtelen nagy levegőt enged ki száján, majd megszólal)
Marie:Lebuktam.
Serena:Semmi sincs, amit elrejthetnél előlem, én mindent tudok.
(Serena mosolyogva és üdén ül le a konyha asztalhoz, majd a széken hátradőlve mutatóujjával kör-körösen rajzolgat képzeletbeli köröket a tepsi bemélyedéseinek szélén)
Serena:És?...Claudia hol van?
(Serena gondtalanul és mosolyogva érdeklődik, miközben Marie még mindig a kakaós masszát keveri a kezében tartott táljában)
Marie:Hívtam, de azt mondta nem ér rá.
(Serena gyönyörű fogsorát megmutatva mosolyodott el, most még jobban, mint máskor)
Serena:Hát persze. Ez az igazi Claudia. Jó tudni, hogy valami soha nem változik. A barátaira soha sincs ideje, de dugni mindig van.
(Marie kissé elszörnyedve, összeráncolt homlokkal reagál Serena kijelentésére)
Marie:Miért mondod mindig ezt?
Serena:Talán, mert ez az igazság.
Marie:Hogy érted?
Serena:Úgy értem, hogy Claudia imád a tűzzel játszani, bár ezt mindannyian tudtuk eddig is. Csak az a baj, hogy ő nem csak egy tűzzel játszik egy időben. Imád egyszerre több tűzzel játszani, s persze tudjuk, hogy aki a tűzzel játszik az megégeti magát... Na de mi lesz így Claudiával?
Marie:Nekem még reggel van ehhez. Vegyük, hogy kevésbé ködösen fejezed ki magad, jó?
(Serena szuszog egyet)
Serena:Én csak azt mondom, hogy gondolatban biztosan szexi lehet kefélni egy apukával. De azért élőben nem vállalnám be.
(Marie összeráncolja homlokát, majd elkezdi beletenni a muffánpárnákat a tepsi lyukaiba, s eközben odasúg a vele szemben ülő Serenahoz)
Marie:Claudia lefeküdt valakinek az apjával?
Serena:Valakinek?! Jó vicc. Szerintem nincs olyan apa aki nem ment volna végig azon a kis beteg komplekszuszos hüvelygombás ringyón.
Marie:Serena ne mondj ilyet! Claudia a barátunk... Legalábbis, azt hiszem.
Serena:Most miért, mikor ez az igazság?! A bátyja sem különb. Láttam a filmjeit. És Alexandra is mesélt pár dolgot.
Marie:Alexandra?
(Miután Marie kitöltötte muffinpárnákkal, felvette a konyhapultra helyezett csokiskrémmel teli tálat, majd leült az asztalhoz, Serena elé, s feltöltötte a tepsi bemélyedéseit krémmel)
Serena:Andreas legutóbbi barátnője.
Marie:Miért, mit mesélt?
Serena:Rá akarta venni Alexandrát, hogy szarjon a szájába mikor szexeltek.
Marie:Ez undorító Serena! Csak tudnám honnan jönnek neked ezek!
Serena:Honnan jönnek nekem ezek?!
(Serena elképedve áll fel az asztaltól, majd az ajtóhoz sétál, de mielőtt még kiemenne, visszaszól Marie-nak)
Serena:Claudia, Andreas meg az egész család egy szociopata, beteg, félresikerült állománya az emberi fajnak. Ha nem akarod, hogy szörnyű dolgokat műveljenek veled, akkor kerüld el őket, minél messzebbre. Ezek bármire képesek. Tapasztalatból beszélek.
(Marie nagy levegőt vett, s maga elő meredt, majd tovább folytatta a muffinpárnák feltöltését, eközben Serena már az udvaron járt, s mikor épp távozott volna a kapun, Claudia lépett volna be Mareie háza tájára)
Serena:Te meg mit keresel itt?
Claudia:Jöttem segíteni. Bocsi, hogy egy kicsit késtem.
Serena:Mert?! Csak nem sokáig tartott téged kinyalni?!
(Serena körülnéz, majd óvatos megjegyzést tesz)
Serena:Tényleg nehezen mész el?! Vagy csak szimplán imádod a ráncos farkakat?!
Claudia:Mi a bajod?!
Serena:Ha mégegyszer megkörnyékezed az apámat, akkor szívni fogsz. Világos?!
(Claudia összeszorított fogakkal ront neki Serenanak, majd mindketten egymást püfőlik, s kezeikkel egymás hajában vesznek el, húzzák egymást jobbra-balra miközben hangos sikolyokban törnek ki, s végül a földre kerülve is megpróbálja egyik a másikat totálisan kivégezni, akár egy pankrációban.)
Claudia:Ribanc!
Serena:Nem én fetrengek még a saját apámmal is!
Claudia:Ó, dehogy nem!
(Miközben a földön hemperegnek, s egymást haját tépdesik, egyik pillanatról a másikra Claudia kerül Serelan felé, s megragad egy hegyes végű faágat, melyet Serena nyakába szúrna mikor Marie hirtelen kilép az ajtón, s meglátja őket)
Marie:Itt meg mi a fene folyik?!
(Hirtelen mindketten beszüntetik macskaviadalukat, majd Marie a Claudia kezében ágaskodó botra néz, s a lány pozíciójára, aki épp ledöfné Serenat. Claudia ekkor feláll majd elhajítja a botot, belekócol hajába, s elballag a helyszínről)
(Az összekócolt hajú, összekoszolt ruhájú Serena barátnőjére néz, majd ravasz arckifejezéssel, érzékien felszólal)
Serena:Divide et Impera!
Marie:Tessék?
Serena:Oszd meg és uralkodj!
...
(Órákkal később, Marie már a precízen kifaragott tököket rakta ki a ház ablakába, az ajtóba, s még számos helyre az udvarban, hogy az arra járó kocsisok, s gyalogosok is megcsodálhassák kreativitását. De nem is igazán ezért tette ki. Egyszerűen imádott gyönyörködni abban, hogy külöünböző rémalakokat, boszorkányokat, s sőt még macska alakokat is ki tudott vágni a tökökből, amelyek igazán nehéz kézimunkát igényeltek. Marie elhelyezvén a ház körül a tököket, mécseseket dugott belsejükbe, majd meggyújtotta azokat, s tetejükkel megpróbálta lezárni a kifaragott zöldségeket. Visszarohant a házba, ugyanis egyre hűvösebbre és hűvősebbre vált az idő. Amint belépett a házba, zsebrevágta a gyufásdobozt, majd a folyosóra pillantott, s alig hitt két szemének. Piros foltokban virító cipőnyomok vezettek egyenesen végig a folyosón, amelyet Marie szemeivel, s lépteivel követett, mígnem elért a fürdőszobába, ahol a zárt ajtók mögül pakolászást, s műanyagflakonok zörgését hallotta, majd hirtelen a fürdőszoba szekrény csapódását, amire egy kicsit megrezzent. Jobb kezével óvatosan a kilincshez közeledett, s közben végigfutott hátán a borzongás. Minden pillanatban arra gondolt, vajon ki lehet az ajtó mögött, s mikor lenyomta a kilincset benyitott a fürdőbe)
Clara:Drágám!
Marie:Anya?!
(Clara épp kilépett a helyiségből, kezében egy flakon körömlakk lemosóval)
Clara:Tiszta festék a kezem.
Marie:A lábnyomok.
(Marie a padlóra mutatott)
Clara:Te jó ég! Ezt én csináltam?! Ahj.
(Clara ekkor hirtelen idegesből átment aggódóvá ahogy lányára pillantott)
Clara:Valami baj van drágám?! Csak nem megijesztett valaki?
Marie:Nem...Nem..
(Marie kissé elmélyedve, s elgondolkodva, üveges tekintettel bámult a padlóra)
Clara:Mikor indulhatunk?
Marie:Még összepakolom a sütiket a bulira és már mehetünk is.
Clara:Az körülbelül mennyi?
Marie:A süti?
Clara:Nem. Mennyi idő.?
Marie:Ja. Ö. Negyed óra.
Clara:Remek.
(Clara kiviharzik a folyosóról, s eltűnik a bejárati ajtó mögött, ami kivezet az udvarra. Marie leguggol, s szemügyre, majd pedig ujjai ügyébe veszi a foltokat. Mikor szétken egyet, s a szájához veszi, hangosan, s elszörnyedve felszólal)
Marie:Ez nem festék!
....
(Később Marie már egy piros földig érő köpenyben lépett be a tornaterembe, amelynek bordásfalai tele voltak díszítve narancssárga-fekete girlandokkal, különböző dekorációkkal, tökökkel, s mindenféle papírlapra, s poszterre nyomtatott rémségekkel, pókhálókkal, s persze az egyéb effekteket sem szabad kihagyni. A zene kellemes popzene volt. A terem hátsó felében egy Frankensteinnek öltözött srác állt a keverőpult mögött, s adagolta a termet megtöltő fiatalságnak a rongyrázós zenét)
(Serena persze azonnal odarohant Marie-hoz, s mindketten beljebb sétáltak, hogy elvegyüljenek a tömegben. Serena nővérke ruhában volt, véres sztetoszkóppal a nyakában, s fehér jelmeze, miniszoknyája is tele volt művérrel.)
Serena:Na végre, hogy itt vagy! Hogy tetszik a dekoráció?
Marie:Isteni! Imádom! És olyan sötét van itt bent. Annyira tetszik, hogy csak a pulzáló, színes diszkólámpák és a diszkógömb világít.
Serena:És amúgy te minek is öltöztél?
Marie:Piroskának. Mi sem egyszerűbb.
Serena:Háh. Csak nehogy megtámadjon téged a farkas.
Marie:Ugyan.
Serena:Igaz. A mamám szokta mindig mondogatni. A farkastól nem kell félni. A farkatlan meg úgy sem bánt.
(Serena miközben egy lágy poénnal próbálta oldani a feszültséget, melyet Marie-ban érzett, erősen pásztázta szemeivel, s nyakával a környéket, majd ké srácra vetette tekintetét, s azon tekintet rajtuk is maradt.)
(Serena a két srác szájáról próbálta leolvasni amit épp beszélgetnek, miközben őt, s Marie-t nézték. Serena persze megpróbálta megjátszani, hogy átnéz rajtuk.)
Jeremy:Látod azt a két csajt.
(Az előtte álló focistának öltözött izmos, magas, jóképű,s tökéletes fogsorú srác válaszolt macsó viselkedésű haverjánek)
Kevin:Ja. Miért?!
Jeremy:Az a pirosban! Az ott Marie.
(Kevin leméri Marie-t, majd elharapja a száját)
Kevin:Aha.
Jeremy:Még a tanév végéig úgyis megdugom.
Kevin:Ez az haver!
(Kevin és Jeremy összeütötték öklüket, majd felhúztak egy pohár alkoholos puncsot)
(Serena amint leolvasta a srácok szájáról, hogy miről is beszélgetnek, csupán, mint aki a levegőbe beszélne, hangosan, s érdekesnek vélve az egészet felszólalt)
Serena:Háh. Ez érdekes.
Marie:Micsoda?!
Serena:Látod azt a két srácot?
Marie:Aha. Pont felénk közelednek. Miért közelednek felénk?!
(Marie megrémült. Serena magabiztos volt. Mikor a srácok odaértek, azonnal le is szólították a lányokat)
Kevin:Heló csinibabák.
Jeremy:Sziasztok! Gyönyörű vagy Marie.
(Marie kissé naívan, visszahúzódva, s aranyosan válaszolt)
Marie:Köszönöm szépen. A te kalózjelmezed is nagyon klasszul áll rajtad.
Serena:Ne dícsérd őt Marie. Ki tudja, hogy miért jött ez ide!
Jeremy:Valami bajod van?
Kevin:Nővérkének úgy tűnik agyára ment az ápolás. Engem azért leápolhatna a mosdóban. Na mit szólsz?!
Serena:Ne is figyelj rájuk! Délutánonként egymás szobájában maszturbálnak.
(Marie álla majdnem leesik, eközben Serena magabiztosan, s tudatosan forful a fiúk felé)
Serena:Amíg nem lesz seggbekuki addig nincs baj azzal, hogy kiveritek egymásét. A pszichológusok szerint az erősíti a baráti köteléket.
(A fiúk képe hirtelen égni kezd, majd egyikük kissé dadogva szól rá Serenara)
Jeremy:Te hülye vagy!
Serena:Miben fogadunk, hogy van rá bizonyítékom, és hogy képes vagyok arra, hogy azt a bizonyos bizonyítékot itt mindenki szeme láttára levetítsem a nagyképernyőn? Egyenesen a DJ mögül láthatja mindenki a ti kétszemélyes kis intimpartitokat. Én figyellek titeket. Én mindent látok. Jobb, ha most azonnal lekoptok, ha nem akartok balhét.
(Kevin felemeli két kezét Serena felé, majd vállon fogja a totálisan piros képű Jeremy-t, s mindketten lelépnek)
Marie:Mi volt ez?
(Serena összeszorított szájjal, s rideg hangon válaszol)
Serena:Patkányírtás.
....
(Marie az egyik süteménnyel telirakott asztalnál ácsorog, miközben különböző formájú, színű, s ízű falatokat tesztel le nyelvével, s amelyik jobban ízlik neki, abból többet is bekap. Eközben egy magas, tetőtől talpig szürke szőrös jelmezbe öltözött, jóképű, fekete hajú, s barna szemű férfi szólítja le Marie-t az asztalnál, miközben a farkasjelmezéhez tartozó fejét az egyik kezében cipeli)
Mike:Hé, Piroska. Ugye nem egyedül mész haza?
(Marie nagyot nyel, majd elpirul, ahogy látja rámosolyogni az arcán gödröcskékkel teli, tökéletes fogsorú férfit, aki egyébként első benyomásra eléggé férfias és imponáló)
Marie:Nem.
(Mike összeráncolt homlokkal, érdeklődően néz Marie-ra)
Mike:Nem találkoztunk mi már valahol?
(Miközben Marie és Mike az asztalnál ismerkedtek, Serena két álarcos, báli ruhás lányhoz sétált a terem másik felében)
Serena:Sziasztok csajok!
Vanessa:Szia.
Camilla:Szia. Hogy ityeg?
Serena:Odaadta nektek Olivia, amit kértem tőle?
Camilla:Öö. Igen.
(Camilla egy összehajtott hófehér borítékot vesz elő vajszínű retiküljéből, majd átadja Serena-nak)
(Serena arckifejezése hirtelen démonivá válik egy kérdés erejéig)
Serena:Remélem nem nyitottátok ki!
Vanessa:Dehogy!
Serena:Helyes! Még beszélünk.
(Serena ezzel faképnél hagyja a lányokat, majd kiviharzik a teremből. Negyed óra múlva már annál a folyónál van, amelyhez Marie-val szoktak lemenni nyaranta, hogy megmártózzanak benne. De most másabb volt a terep. Sötét volt, és fogvacogtató hideg. Serena leállt a folyón átívelő híd szélére, majd kiszállt a kocsiból. Fellépett a magasított betonalapra, majd az oldalt ívelő korlátba kapaszkodott. Elsátált a zöldre festett korlát végébe, majd az onnan levezető lépcsőről lesétált a híd alá. Elemlámpájával a kezében pásztázta körbe a híd alatt homokos, agyagos területet, majd mikor megfordult hirtelen meghátrált, ahogy egy éles hang szólt felé)
Claudia:Serena. Serena. Serena. Csak nem gondolod, hogy ilyen könnyen elkaphatsz, hm?
(Serena elmosolyodott, ami Claudia-t kissé bizonytalanná tette, majd önelégülten válaszolt, miközben szürke divatos szövetkabátjában vacogott)
Serena:Azt hitted nem tudom, hogy itt vársz majd engem? Már egy ideje rájöttem, hogy Olivia hiteltelen fülesekkel bombáz el engem rólad.
Claudia:Mondhatsz rólam akármit amit csak akarsz. De úgy sem tudod bizonyítani. Valójában az vagy amid van. Ennyi vagy. Egy nagy semmi.
Serena:Több bizonyítékom van, mint amennyiről te valaha is álmodnál.
Claudia:Óh, netalán-tán, arra gondolsz amikor apucid jól megdugott?
(Claudia elneveti magát)
Claudia:Na az jó volt. Tudtam, hogy az ablakból végignézted, és hogy felvettél minket. De vajon képes lennél rá, hogy leleplezz engem, s hogy leleplezd a saját apádat is? Mégis mit mondana édesanyád? Mit mondanának az ügyfelei a cégnél? Apuci szűrét anyuci örökre kipenderíteni, ami megszüntetné az eddig elapadhatatlannak látszó pénzforrást is. Nem lennének többé divatos cuccaid. Puccos, márkás ruháid. Apuci nem pénzelne többet. Lelépne, mint a sicc. Főleg ha rászállnának a botrány miatt. Gondolkozz. Sakkot adtam. A következő lépésemmel, mint bástya a királynőt ütlek le a pályáról.
(Claudia elvakultan Serena szemébe néz)
Claudia:Most te lépsz.
(Serena elmosolyodik, majd lehajtja a fejét, végül felnéz Claudia-ra. Mikor már nyílna Serena szája, mégsem szólal meg, csak mosolyogva elhalad Claudia mellett, mert tudja, hogy ő soha nem veszíthet. Végül felmenvén a lépcsőn beszállva kocsijába elnyargal)
(Claudia önelégülten, fülig érő szájjal vigyorog, majd az egyik közeli bokorból előlép Andreas)
Andreas:Meg fogtuk?
Claudia:De meg ám!
(Claudia odarohan Andreas-hoz majd mindketten hevesen csókolózni kezdenek egymással)
...
Mike:Szóval itt laksz?
(Mike érdeklődve nézte a fekete kocsiból Serena házát, miközben az anyósülésen Marie szedelőzködött, hogy végül elbúcsúzzon és kiszálljon)
Marie:Nem. Ez a barátnőm háza. Azt mondják valami miatt sebesen távozott a buliról. Lehet, hogy hazajött.
(Marie a kocsiból próbálja körbepásztázni szemeivel az ablakokat, melyek sötétek. Az utcát csakugyan korom színű sötétség fedte be. A sűrű ködöt csak az árok mellé, 10 méterenként állított utcai lámpák próbálták megtörni, de mindhiába.)
Mike:Találkozunk még ugye?
Marie:Remélem! Köszönöm, hogy elhoztál.
Mike:Én köszönöm, hogy elhozhattalak.
(Marie könnyed mosolyt lejt a férfi felé, majd mikor kiszáll a kocsiból, a férfi is kiszáll)
Mike:Had adjak neked valamit búcsúzóul.
Marie:Micsodát?
(Mike kedvesen, ártatlanul, s szendén sétál át a jármű másik oldalára, majd végigsimítja Marie hosszú, bársonyos haját. Mikor száját közelíteni lassan, s gyengéden Marie ajkaihoz, a férfi belemarkol a lány hajába, majd nekirántja fejét a kocsinak, s teljes erővel beleveri azt a járműbe.)
Mike:Ezt te kis kurva! Most jól megbaszlak!
Marie:Ahuh!
(Marie sikít, majd megszédül, s az orrából hirtelen elered a vér. Önkívületlenül borul a földre, majd a férfi elkezdi vetkőztetni a lányt, aki gyenge karjaival próbál ellenálni, de ekkor a férfi öklével elkezdi verni Marie arcát, miközben szájából is folyni kezd a vér, végül Marie előtt minden elhomályosodik.)
Mike:Elájultál ribanc?! Na nem baj, így legalább könnyebb lesz!
(A férfi felülről vetkőztetni kezdi a lányt, mire hirtelen egy tompa ütést érez a jobb fejféltekéjén, amitől felszakad a fejbőre, s azonnal vérezni kezd kobakja. Mikor megfordul Serena újabb ütést próbál rámérni kezében egy hosszú fatuskóval, de mikor a tárgy felé közeledik, a férfi megragadja azt mielőtt még újabb sérülést okozna neki, majd kikapja Serena kezéből, s elhajítja azt. Serena visszarohanna a házba, hogy segítséget hívjon, de az út közepén a férfi a lány után ugorva leteperi azt, majd markolgatni kezdi melleit, s közben csókolgatja nyakát. Egyik kezével befogja Serena száját.)
Mike:Te is dugni akarsz te kis ribanc, mi?! Hát akkor kettesben fogunk kefélgetni a barátnőddel, miután jól megdugtalak téged is!
(Serena csak nyökögni volt képes, majd hirtelen megemelve testét sikerült átfordulnia, de úgy, hogy egyik pillanatról a másikra a férfi került Serena alá. A lány a férfi legnemesebb szerszámába küldte izomtól dagadó öklét, kétszer is, ami a férfit meghátrálásra késztette. Míg a férfi családi ékszereire helyezte kezét, a fájdalomtól amely végignyilalt testében, Serena felkapta az elhajított fatönköt, s odaszaladt Mike-hoz, akinek fejét önkívületlenül verni kezdte)
Serena:Te mocskos! Szemét! Hímringyó! Áh!
(Seren észre sem vette, hogy a férfi már egy ideje nem mozdul, de még mindig ütötte, vágta őt, s már felismerhetetlenné torzult el vérbe fulladt arca... Serena meghátrált, majd nagy levegőt vett, s óvatosan körbe nézett, de csak néhány kutyaugatást hallott a közelben, végül hónaljánál fogva megfogta a férfit, s beemelte a kocsiba, majd rácsukta az ajtót. Végül Marie-hoz hajolt, akinek pulzusa egyre csak lassult, s fejét, már a szilárdnak tűnő, megalvadt vér díszítette, akárcsak egész arcát. Amint Serena felnézett, s levette tekintetét Marie-ról, egy magas, vékony, fekete kabátba burkolózott, borostás arcú, rövid barna hajú férfit pillantott meg, aki dühös, de megszokván az efféle látványokat, mégis rejtett ijedtséggel, s érdeklődéssel vetett férfias és határozott pillantásokat vörös szemeivel Serena-ra)
Henrie:Serena! Te meg már megint mit műveltél?!
(Serena nagy lélegzetet vett, majd felállt, végül odarohant a férfihez, átölelte, s megcsókolta őt.)
.....

10.rész - Tíz, az igazságért - (finálé)

Az előző részek tartalmából:

(Claudia a szobájában álló íróasztalához ül, majd kihúzza annak fiókját s megmarkolja a benne fekvő pisztolyt...)
Andreas:Örülök, hogy le tudtalak beszélni arról, hogy megöljük ezeket a lotyókat.
Claudia:Sokkal jobban megszivathatjuk ezeket a ribancokat, ha alapos tervvel állunk elő.
(Claudia és Andreas hevesen csókolóznak)
....
Clara:Marie, kérlek kelj fel!
....
Vanessa:Marie kómában van. Az is lehet, hogy soha nem ébred fel. Most mégis mi lesz?!
Camilla:Visszamegyek Christopher házához, és körülnézek, te addig tartsd fel.
(Camilla a nappaliban nézelődik, mikor hirtelen Christopher felszólal néhány lépéssel Camilla háta mögött, mire a lány reflex szerűen megfordul, s szemtől szemben találja magát a férfival.)
Christopher:Szerintem, ideje lenne beszélgetnünk egy kicsit.
....
Camilla:Tud mindent.
Vanessa:Mi az, hogy tud mindent?
Christopher:Tudom, hogy Serena-t meggyilkolták.
....
Vanessa:Muszály kiderítenünk ki áll az egész mögött, mielőtt...
Camilla:Mielőtt?
Vanessa:Mielőtt mi is úgy végezzük, mint Serena.
.............
(Marie a zöld füvön fekve, hirtelen felébred, majd felül, s egy gyönyörűszép kietlen réten találja magát, ahol a fákat a lágy szellő símogatja, s táncol velük, miközben lengeti lombjaikat. A széllel finom virágillatok tömény esszenciája vonaglik egyenesen orrához, s amint beszippantja azokat, béke járja át lelkét. De mind ezen idilli kép tova száll, mikor egy ismerős hang szólal meg háta mögött)
Serena:Hé!
Marie:Serena! Hol vagyunk?
(Serena bájosan mosolyog, majd közelebb ül Marie-hoz, s barátnője szemébe lógó hajtincsét füle mögé fésüli bársonyos ujjperceivel, oly kecsesen s gyengéden)
Serena:A kedvenc helyemen.
Marie:Még soha nem voltam itt.
Serena:Én sem.
Marie:Meghaltam?
Serena:Még nem.
Marie:Kérdeznem kell valamit.
Serena:Csak bátran, de siess. Nincs sok időm.
Marie:Tudod ki ölt meg téged?
(Serena egy pillanatra a földre néz, majd tekintetét lesüti, s mikor újra barátnője szemeibe néz, nem szól, csupán tovább mosolyog)
Marie:Tudod?!
(Serena még mindig némán bámul, majd felszólal)
Serena:Én soha nem halok meg! Köszönöm, hogy nem adtál fel. Mindig is tudtam, hogy benned megbízhatok.
Marie:Serena, tudod, hogy ki ölt meg?!
(Újra feltevén a kérdést Marie körül hirtelen minden elhomályosodik, majd Serena arca is távolodni készül, miközben a lány kétségbeesett kiabálással nyújtja karjait Serena felé, mígnem minden elsötétül)
Marie:Serena?!
..........
(Camilla, Vanessa és Christopher egy csordogáló folyó mellett ülnek, egy pléden, melynek alja teljesen látszik, köszönhető annak kedvező, s alacsony vízállásának)
Christopher:Srácok, ez határozottan őrült.
Vanessa:Ja. Mi már ebben az őrültségben élünk egy jó ideje.
Camilla:Megesküszöl, hogy amit tőlünk hallottál, nem adod tovább senkinek?
(Christopher felemi jobb kezét, majd bal kezét mellkasára helyezi, s gúnyosan válaszol)
Christopher:Esküszöm.
Vanessa:Komolyan.
Christopher:Komolyan mondom. Ez az egész, eléggé durva.
Vanessa:Duva? Az nem kifejezés.
Camilla:Főleg, hogy ma lesz Serena temetése.
Vanessa:Ahj. Ne is említsd.
Camilla:Serena szülei is ott lesznek a temetésen.
(Vanessa a férfira néz)
Vanessa:Ugye te is eljösz?
Christopher:Nem hiszem, hogy jó szemmel néznének ott.
Vanessa:Ez nem egy puccsos összejövetel. Ez egy temetés. És mivel Serena a te házadban élt, ezért kötelességed megjelenni.
Christopher:Értettem... Ne haradugjatok, ha rosszul ídőzítek, de ezek a videódarabkák amikről meséltetek.
Camilla:Igen?
Christopher:Ha megengeditek vetnék rájuk néhány pillantást, hátha segíteni tudok vele.
Vanessa:Az nem fog menni. Marie szobájában van az összes.
Camilla:És az utolsó darabkának nyoma veszett.
Vanessa:A videódarabka ügyének annyi. Elvesztünk. Azon a nyomon egyszerűen már nem tudunk továbbhaladni. Egy egészen új támpont kell.
Christopher:De mi van ha mégis? Ha észrevennék valami újat, amit eddig ti nem.
Camilla:Erőlködik.
Vanessa:Látom. Csak az a baj, hogy Marie a kórházban van, az anyjával együtt.
Camilla:Vagyis nincs otthon senki.
Vanessa:Épp ez a baj.
Camilla:A-a. Nem értetted a hangsúlyt.
(Camilla rejtélyes pillantást vet Vanessa-ra, majd Christoper-re, ezután mindhárman felkelnek eredeti pozicíojukból, s elindulnak következő céljukhoz)
...
(Néhány percen belül Camilla nővérének fekete autójával, sötétített ablakain keresztül pásztázza körbe Marie-ék udvarát, majd leparkolva az utca végében, mindhárman kiszállnak a kocsiból, s az utca felöli kapu felé veszik az irányt.)
(Ezköben Claudia és Andreas mit sem sejtve kutakodnak Marie szobájában, s ugyanakkor mérgesen tanakodnak)
Andreas:Ez nem egy kocsi volt?
Claudia:Csak egy kocsi volt. Keresd tovább.
(Andreas az egyik szekrény ruhái között kuakodik, miközben Claudia egy fekete íróasztal fiókjában próbál rátalálni a számára fontosnak vélt, oly lázasan keresett tárgyára. Hosszas másodpercek elteltével, dühében becsapja a fiókot, majd így szól)
Claudia:Ezt nem hiszem el. Hova dugták el ezek a ribik?
Andreas:Itt sincs.
(Andreas becsukja a szekrényt)
Claudia:Már megnéztük mindenhol, az ágy alatt, a ruhák között, szekrényekben, a paplanokat is átvizsgáltuk. Mégis hova tudnak tenni ennyi memóriakártyát, ha?!
(Claudia és Andreas hirtelen egy nagy kattanásra lesznek figyelmesek)
Claudia:Ez a bejárati ajtó felöl jött.
Andreas:Jobb lesz ha most azonnal lelépünk.
Claudia:Várj.
(Claudia fülét hegyezvén, a közelről jövő hangokból azonnal ráeszmél, hogy valaki épp most lépett be a házba, és hogy azon szoba felé tart, melybe ők illegálisan hatoltak be néhány órával ezelőtt az ablakon keresztül)
Andreas:Tiplizzünk!
Claudia:Arra már nincs idő! Gyere!
(Claudia kézenfogja a férfit, majd mindketten bebújnak egy termetes ruhásszekrénybe, a kabátok és az ünnepi ruhák mögé, majd Claudia csendre inti Andreas-t, amint három alak nyit be a szobába)
Claudia:Pszt!
Vanessa:Nem is tudtam, hogy ilyen jó zárfeltörő vagy. Kezdek megijedni tőled.
(Camilla önelégülten elmosolyodik)
Camilla:Sokmindent nem tudsz te még rólam.
(Camilla benéz az ágy alá, míg a többiek a szoba közepén állnak, ekkor hirtelen a lány megdöbben, majd ijedten néz társaira)
Camilla:Eltűnt!
Vanessa:Micsoda?!
(Vanessa odarohan az ágyhoz, majd leguggol, s benéz alá)
Camilla:Valaki elvitte.
Christopher:Mit vitt el?
Camilla:Egy fekete cipősdobozba tettük az összes videódarabkát.
Christopher:Volt benne más is?
Camilla:Egy pakli franciakártya, de az csak azért, mert azzal terítettük be őket, hogy ne legyen feltűnő, ha esetleg Marie anyja takarítana és rábukkanna idebent.
Vanessa:Hát most már nem fog.
(Camilla dühében feláll, majd az ablakhoz megy, s e távlatból pásztázza körbe szemeivel a teljes szobát, miközben Claudia és Andreas, még mindig az ablak mellett álló szekrényben rejtőzködnek, az ajtó egy kis résén keresztül kukucskálva)
Camila:Ezt nem hiszem el.
Vanessa:Most akkor mi lesz?
(Camilla kinézvén az ablakon egy járművet pillant meg, majd rémültem megszólal)
Camilla:A rendőrség.
Vanessa:Micsoda?!
(Vanessa és Christopher is odarohannak a hatalmas átlátszó virágmintákkal díszített függönyhöz kukucskálni)
Vanessa:Most mi lesz?
(A rendőrautóból Marie anyja száll ki, s egy magas, jóképű férfi)
Vanessa:Bújjunk el a szekrénybe!
(Vanessa jobb kezével rányúl a szekrény kilincsére, majd mielőtt még kinyitná azt, Camilla megállítja őt)
Camilla:Várj! Mi van ha épp Marie ruháiért jött haza? Míg beszélgetnek a kapu előtt addig meglóghatunk a hátsó bejáraton keresztül.
(Camilla, Vanessa és Christopher kirohannak a szobából, mire Claudia és Andreas előlépnek a szekrényből)
Claudia:Hallottad ezt?!
Andreas:Igen, Marie anyja mindjárt itt lesz a szobában. Nekünk is le kell lépnünk.
Claudia:Nem azt. A videódarabkák eltűntek. Még ők sem tudják, hogy hol vannak. Mi lesz így most a tervünkkel?!
Andreas:Vagy az is lehet, hogy tudják, hogy a szekrényben rejtőztünk és megjátszották az egészet.
Claudia:Hülyeség!
(Claudia az ablakhoz lép, majd megpillanatja Clara-t, amint az a rendőrtiszttel belép a kapun, megközelítve ezzel a ház bejárati ajtaját)
Claudia:Most! Menjünk!
(Claudia és Andreas óvatosan kimásznak az ablakon)
...
(Vanessa szobájában állva bámulja magát a hatalmas tükör előtt, amelyet eme ház hagyott rá, illetve annak korábbi lakói, akik elköltözésük után, hátrahagyma eme monumentális tárgyat, hogy mások gyönyörködhessenek benne, s abban amit a tükör mutathat nekik. Camilla végigsimítja kezét feszes, combjáig érő fekete ruháján, s miközben felteszi vérvörös rúzsát, az ablakon keresztül egy dudaszó hallatszik be, ezt követően a lány anyja emeli meg hangját, betöltvén az egész lakást)
Vanessa:Megjött Amanda!
(Vanessa kirohan az előszobába, ahol egy magas, hosszú vörös hajú, tökéletes alkatú, divatos nőt pillantott meg. Egy pillanat keretében úgy vélte, mintha magát látta volna)
Vanessa:Hé!
Amanda:Szia!
(Amanda csomagjait letevén az előszoba hosszú folyosóján álló szekrény mellé, amely ruhafogasként szolgált, megöleli Haley-t, majd Vanessa-hoz közeledik, mire megölelné őt, de Vanessa hátrébb lép egyet, hogy kissé konzervatívan taszítsa vissza nővérét)
Vanessa:Milyen volt az egyetemen?
Amanda:Isteni! Imádtam minden percét, alig várom, hogy ősszel újra visszamehessek.
(Amanda vidám hangulata, pálfodulás következtében búskomorrá válik, majd lehajtott fejjel, halkabban felszólal)
Amanda:Sajnálom... Ami Serena-val történt.
Vanessa:Aha. Én is.
Amanda:El tudom képzeni mennyire nehéz lehet ez most neked. Főleg, hogy ma van a temetése.
(Vanessa jobb kezével csuklón fogja a balt, majd a falnak támaszkodik, próbálván jelezni, hogy ideje tovább lépni ezen a témán. Ekkor hirtelen anyjuk próbálja megtörni lányaik szótlanságának jegét)
Haley:Elkészültél?
Vanessa:Aha.
(Haley hirtelen a falnak támaszkodik, kinyútja kezét, majd leguggol, arca megsápad mire Henriett odaszalad hozzá, letérdepel, majd átkarolja őt)
Amanda:Anya, minden rendben?!
Haley:Persze, csak... úgy szédülök... hirtelen, olyan rosszul lettem.
(Vanessa határozott hangvétellel megszólal, rebbenés nélkül nézvén anyja kínszenvedését)
Vanessa:Biztos valami rosszat ettél. Valami nagyon rosszat.
(Haley és Vanessa pillantása találkozik, s a levegő szikrázásának közepette próbál Haley felállni, amint lánya segít neki)
Haley:Már jobban vagyok köszönöm.
Vanessa:Apa hol van?
Haley:A szomszéd nemrég kereste, mert csőtörés van náluk és megkérték őt, hogy segítsen.
Vanessa:Gondolod, hogy van erőd ahhoz, hogy kivigyél a temetésre?
Amanda:Ó dehogy! Anya! Majd én kiviszlek titeket a temetőbe! Persze, ha te is menni akarsz.
Haley:Persze, hogy elmegyek. Serena édesanyjával nagyon jóban voltunk. A mai napig tartjuk a kapcsolatot telefonon keresztül. Annyira sajnálom, ami történt. Én nem viselném el, ha bármelyikőtök egy napon már nem lenne itt nekem.
Amanda:Jaj, anya!
(Amanda megöleli anyját, miközben Vanessa a falnak támaszkodva a plafont bámulja)
Haley:De nem kell fáradnod, hisz csak most jöttél haza a kollégiumból. Pihenned kell.
Amanda:Majd pihenek utána. Teljesen fit vagyok. Nincs miért aggódnod.
Haley:Rendben.
(Ebben a pillanatban William lép be az ajtón, majd felkiált)
William:Háhá! Nézd csak ki jött haza!
(Amanda azonnal apja felé rohan, s karjába ugrik, majd a férfi megpörgeti a lányt, miközben szorosan öleli egész testét, kicsapongván a boldogságtól)
Amanda:Apa!
(Vanessa forgó szemekkel vállat vonva vonszolja be magát a szobájába, majd becsapja maga mögött az ajtót, amire a többiek is felfigyelnek, s az önfeledt ölelkezés abbamarad)
Amanda:Úgy látszik, nem mindenki örül nekem.
Haley:Ugyan! Ne vedd magadra! Csak nehéz neki. Ez a mai nap meg főleg...
.....
(Vanessa, William, Haley és Amanda kocsijukban beszélgetnek miközben Amanda a volán mögött pesztrálja az anyósülésen ülő apját, Vanessa pedig a hátsó ülésen könyökével támasztja a lehúzott ablakon tenyerével kobakját)
William:Emlékszem, amikor kicsi voltál. Mindig te akartál a volán mögött ülni, és nézd. Most a volán mögött ülsz.
Amanda:Ó, igen. Arra én is emlékszem. Sokan félnek a vezetéstől, de én egyenesen imádom.
William:Azt meghiszem drágám.
(William tekintetét egy pillanatra elkapja valami, majd vidáman felszólal)
William:Hé! Nem megyünk be ide a fagyizóba egyet? Hogy felidézzük a régi emlékeket! Emlékeztek, mindig ebben a régi fagyizóban ettünk. Olcsó, finom és...
(Vanessa dühösen közbevág)
Vanessa:Fagyizóba?! Ez komoly?! Nem buliba vagy családi kirándulásra megyünk, hanem temetésre!
(Vanessa megkopogtatja Amanda vállát)
Vanessa:Állj meg!
Amanda:Na, de miért?!
Vanessa:Azt mondtam, állj meg!
(Vanessa hangosabban kiált rá nővérére, aki hirtelen rátapos a fékre, majd az autó megáll)
Vanessa:Innen egyedül megyek tovább, köszönöm.
Haley:Drágám, ne csináld már!
William:Én mondtam valami rosszat?
Amanda:Most mi a fene bajod van?!
(Vanessa faképnél hagyja családját, kiszáll a kocsiból, majd átmegy az út ellentétes oldalán kiépített járdaszakaszra, előveszi mobilját a táskájából, majd az ahhoz tartozó fejhallgatót hallójárataiba helyezi, s ki, mint se hall, se lát folytatja útját előre, miközben szülei még egy darabig inzultálját őt, majd a kocsi elhalad mellett, otthagyván őt a járdeszegélyen)
...
(Nemsokkal később Vanessa eőtt , ki a járda szélén ül, s karjaiba borult, egy ismerős autó áll meg, s egy még annál is ismerősebb hang szól rá)
Camilla:Hé! Mi történt? Csak nem gyalog indultál el a temetésre?
Vanessa:Hosszú!
Camilla:Ugorj már be! Elviszlek!
Vanessa:Eljutok én oda egyedül is.
(Hirtelen az ég egy hatalmasat dörren, mire Vanessa hirtelen felugrik, s Camilla is kinéz az ablakon, fel az égre, melyen megpillantja a sötét viharfelhőket, melyek csak azért gyülekeznek, hogy nemsoká tetemesen megöntözzék az egész területet)
Vanessa:Ez nem hangzott túl bíztatóan.
Camilla:A rádió bemondta, hogy hatalmas nagy vihar lesz.
Vanessa:Remek. Miért is ne?! Pont Serena temetésén!
(Camilla elmosolyodik, majd elkezd nagy cseppekben csepegni az eső)
Camilla:Gyere már!
(Vanessa felkapja magát a földről, majd odarohan a kocsi másik oldalához, s beszáll a járműbe)
Camilla:Menjünk! Már amúgy is késésben vagyunk.
(Camilla elfordítja a kocsikulcsot a az indítóban, mire a kocsi csak pöfékel, de nem indul egy tapottant sem)
Camilla:Ez meg mi?!
(Az eső hirtelen elered, mintha dézsából öntenék, közben Camilla újra megpróbálja beindítani a masinát, de a kocsi csak tovább pöfékel, mire Camilla mérgesen rászól)
Camilla:Na!
(Szintén megpróbálja, de semmi új sem történik)
Camilla:Ezt nem hiszem el!
Vanessa:Mi az?!
Camilla:Úgy néz ki lefulladtunk! Várj! Felhívom a nővérem!
(Camilla hátranyúl a hátsóülésre táskájáért, majd kiveszi belőle a telefonját, s mikor rápillant nem hisz a szemének)
Camilla:Ezt nem lehet igaz! Lemerült!
Vanessa:Itt az enyém!
(Vanessa eltávolítja a fejhallgató dugóját telefonjából, de mikor épp átadná a készüléket barátnőjének, az megszólal)
Camilla:Lehet, hogy a nővérem az!
(Vanessa elkezd pötyögtetni a telefonján, mire rémülten néz Camilla-ra)
Camilla:Csak vicceltem.
(Vanessa a telefon képernyőjét nézi, majd hangosan felszólal)
Vanessa:Csak nem lefulladtatok? Nem vagy kíváncsi ki áll e mögött? Serena.
(Camilla és Vanessa ijedten egymásra néznek, majd Vanessa felkiált)
Vanessa:Zárd be az ajtókat!
Camilla:Miért?
Vanessa:Csak zárd már be őket!
(Camilla megnyom egy gombot a rendszerfalon, amely lezárja a kocsiajtókat)
Vanessa:Itt van.
Camilla:Úgy érted, hogy...
Vanessa:Úgy. Ez az alak aki Serena nevében irogat, valahogy elérte, hogy lefulladjon a kocsi, most meg ijesztegetni akar.
Camilla:Ha ő az aki megölte Serena-t, akkor az ijesztegetős részét nagyon jól csinálja.
(Vanessa odatartja telefonját barátnőjéhez)
Vanessa:Felhívod a nővéred?
(Camilla szó nélkül elveszi a telefont, ami újra megszólal, majd megijedvén, azonnal visszaadja azt barátnőjének, aki néhány másodperc múlva már az újabb szöveges üzenetet olvassa)
Vanessa:Tudni akarjátok az igazságot? Ha életben akartok maradni, ne hívjatok senkit. Maradjatok egy órán keresztül ott ahol vagytok, majd menjetek a temetőbe. Ha megszegitek ezt, én is megszegem azt. Serena
Camilla:Most mit csináljunk?
Vanessa:Arra esküdtünk fel, hogy kiderítjük az igazságot, ugye?
Camilla:Igen, de szerintem ez egy csapda.
Vanessa:Ki mondta, hogy az probléma? Felkészülve megyünk oda.
Camilla:Ezt hogy érted?
Vanessa:Bízz bennem. Van egy tervem.
...
(Több, mint egy óra múlva, a szakadó eső, a mennydörgő ég, és a kósza villámok ellenére, a lányok a temető előtt egy taxiból szállnak ki, majd fejükre húzzák a Camilla csomagtartójából kivett pulcsijuk kucsmáját, melyet út közben öltöttek magukra, s amint a jármű tovább áll, a lányok besétálnak a hátborzongató temetőbe, mely tele van sírkövekkel, s fákkal)
(Míg a lányok a sírok között szlalomoznak, hogy megtalálják Serena, feltételezésük szerint, friss virágokkal borított sírját, beszélgetnek)
Camilla:Most merre?
Vanessa:Fogalmam sincs.
(A lányok hirtelen az égzengésen kívül meghallanak egy nyomorúságos hangot)
Vanessa:Hallod ezt?
Camilla:Kezdek egyre jobban beparázni!
(Vanessa kézenfogja Camilla-t, majd néhány szapora lépés után, az egyik fa mögött rátalálnak a hangosan zokogó Claudia-ra, kinek kezei között Andreas hever, s Claudia tetőtől talpig vérben úszik, a lányok a sokkhatás közepette rápillantanak a férfi testére, arra a testre, amelyet tetőtől talpig beborít a vér. Claudia ordítva zokog, s felkiált)
Claudia:Megölték! Meghalt!
(Camilla kezét szájára helyezi, majd elfordul, s leguggol, egyik kezével a vizes földet támasztva, mivel a lányt a látvány a gyomorforgatásig kergette.)
(Vanessa próbál nem a holttestre, hanem Claudia-ra fókuszálni, majd hangosan rákiált)
Vanessa:Mi történt?
Claudia:Meghalt! Megölték!
(Claudia tovább zokog, majd fejét beletemeti a férfi mellkasába. Ekkor Camilla megragadja Vanessa kezét a szakadó esőben, majd mint ki pánikrohamot kapva, levegőért kapkodva remegve megszólal)
Camilla:Menjünk inenn! El akarok menni innen!
Vanessa:Hívom a rendőrséget!
(Camilla leül a fa tövébe, majd elkezd zokogni, míg a másik oldalon Claudia lelkileg sokkos állapotban folytatja ordításait, miközben szorosan szorongatja Andreas élettelen testét)
.......
(Mikor a vihar már tovább állt, úgy éjfél tájban, egy újabb kocsi állt meg a temető előtt. Ekkor már csak a szél hideg hullámai csapkodták a fákat, és persze a telihold dermesztő ragyogása világította be a sírkertet)
(Az alak kiszáll kocsijából, majd lezárja azt, ekkor óvatosan körbenéz, majd besétál a temetőbe. Egészen addig pásztázza a kertet, mígnem elér kiszemelt sírboltjához, melyen ez áll: Serena Simone 1994 - 2012)
(Amanda a következő pillanatban, mint őrült szórja le a sírra frissen helyezett koszorúkat, virágokat, majd letérdel a koszos földre, s majd a felázott talajt kezdi el kezével kaparni, s végül eme kaparás ásában köt ki, amit kitartóan folytat egészen addig amíg elér a fából készített koporsóhoz.)
(Amanda megáll. Fellélegez, majd kinyitja a koporsót, s felkiált)
Amanda:Tudtam!
(A koporsó üres)
(Amanda szaporán lélegzik, majd mikor megfordul már csak annyit észlel, hogy egy fekete alak emelkedik teste fölé, megragadja két kezét, majd hátrakötözi azokat. Egy vizes, koszos ronggyal betömi a száját, majd, mint göncöt úgy löki bele a nőt az üres koporsóba, aki csak remeg, s kitágult pupillákkal próbál kiabálni, ami nem megy neki, s kapálózik, de ez sem segít. A sötét alak ráemeli a koporsó tetejét Amanda-ra, majd egy ásóval földet szór rá, s élve eltemeti őt. Dolga végeztével kirohan a temetőből, feltöri Amanda kocsiját, majd elhajt vele, otthagyván a föld alatt, még néhány percig kínlódó Amanda-t, aki a koporsót rúgja lábaival s fejével, csak hogy kiszabaduljon, de mind hiába)

9.rész - Kilenc, a kiváltságért

Az előző részek tartalmából:

Christopher:Claudia, azonnal takarodj a házamból!
Claudia:Mi van?!
Camilla:Égés.
-
Camilla:Ez a Claudia jól megszívta. Meg is érdemelte.
Vanessa:Szerintetek tényleg bosszút fog állni?
Marie:Ahogy Claudiát ismerem, ő képes a végletekig is elmenni ha bosszúról van szó.
(Claudia a szobájában álló íróasztalához ül, majd kihúzza annak fiókját s megmarkolja a benne fekvő pisztolyt...)
-
Andreas:Ha egy újabb videódarabkát keresnek, majd betörünk a csajhoz és leszedjük a gépéről.
(Claudia arckifejezése hirtelen örjöngőbe megy át)
Claudia:Elég, ha szemmel tartjuk őket.
-
(Marie ujjpercei továbbra is az újságra tapadtak, miközben hangosan elgondolkodott)
Marie:Ha nem a pszichiátriáról megszökött betegek közül ölte meg valaki Serenat, akkor ki?
-
(Christopher beszalad a házba, majd mikor belép a nappali megpillantja a sarokban vérben fekvő Marie-t. Ekkor Vanessa és Camilla is beérnek a helyiségbe s megpillantják berátnőjük mozdulatnak testét)
---
Clara:Marie, kérlek kelj fel!
(Clara a kórházi ágyon fekvő lányát szólongatja, miközben kezét morzsolgatja s közben puszilgatja, de Marie erre mit sem reagál. A szoba csendes, csak a gépek csipogását lehet hallani. A folyosón Christopher ül az egyik várószéken, eközben Vanessa és Camilla a női mosdót birtokbavéve tanakodnak az üres helyiségben.)
Vanessa:Most mégis mi lesz?! Az orvos azt mondta, hogy Marie kómában van. Az is lehet, hogy soha nem ébred fel.
(Vanessa kezét a szájára helyezi, majd másik karjával az egyik mosdótálra támaszkodik)
Camilla:Mégis hogy jutott be a házba? És miért ment át? Hogy került oda egyáltalán, az itt a kérdés?!
(Vanessa belekócol hajába, teste feszültséggel teli, s csak körbe körbe járkál a mosdóban)
Vanessa:Az egész olyan értelmetlen. Az orvos aki műtötte azt mondta, ha csak egy kicsivel is késve hozzuk be Marie-t, akkor elvérzik.
Camilla:Lehet, hogy Christopher tett vele valamit.
Vanessa:Ne beszélj hülyeségeket. Szinte egy időben ért oda velünk. És miért tenne ilyet Marie-val, hisz egyértelmű, hogy kedveli őt?!
(Camilla elmélkedése közben hüvelykujját bedugta farzsebébe, majd tenyerét a zseb külső részére helyezte, s ebben a pillanatban megtapintotta azt a kulcsot, amelyet Christopher házából hozott el, s amint rányúlt eme számára becses darabnak számított eszközre, azonnal egy új ötlet született elméjében)
Camilla:Én elmegyek.
Vanessa:Hova?
Camilla:Visszamegyek Christopher házához, és körülnézek, te addig tartsd fel Christopher-t, és ha lelépne azonnal hívj engem. Világos?!
Vanessa:De miért?!
Camilla:Hátha találok valamit, ami segít kideríteni, hogy mi történt Marie-val.
Vanessa:Biztos vagy benne, hogy ez egy jó ötlet?
Camilla:Bízz bennem.
Vanessa:Oké.
(Camilla odalép barátnőjéhez, átöleli őt, majd kiviharzik a mellékhelyiségről)
...
(Camilla óvatosan sétál a város egyik elhagyatott szegletében álló bodéhoz, amely az utca végén pihen komótosan. Amint a lány odaér, bekopog a kis kocka alakú üvegablakon, majd egy öreg, ráncos, régi kockás inget, s azon barna szövött mellényt viselő, barna sapkás férfi üdvözli őt.)
Jean:Áh.
(A férfi nagy levegőt vesz, megismervén a lányt, majd mosolyogva kérdez)
Jean:Most miben segíthetek?
(Camilla szó nélkül előkapja farzsebéből a nemrég elcsent kulcsot, majd átadja a férfinek)
Camilla:Tessék.
Jean:Ez egy kulcs.
Camilla:Nagyon okos. Másolja le.
Jean:Az órákba telhet.
Camilla:Hogy mi?! Nekem nincs annyi időm.
Jean:Sajnálom, de ha a kulcs kell, az, mint mondtam, órákba telhet.
(Camilla a következő pillanatban kissé zavarttá s idegessé válik, tekintete feldúlt lesz, nagy levegőt vesz, majd felszólal)
Camilla:Ahh. A fenébe.
(Camilla belenyúl nadrágja zsebének jobb oldalán található üregébe, majd előhúz egy borítékot, s odacsúsztatja a férfi csillogó szemtükre elé)
(A férfi óvatosan fogja meg a levelet, majd belepillant, s annak tartalmától azonnal kivirul az arca, majd önfeledten reagál)
Jean:Látom, érti mire céloztam.
(Camilla kissé idegesen, s türelmetlenül, ölbetett kezekkel forgatja szemeit, sürgetve ezzel a férfit, aki azonnal leguggol, majd pillanatok alatt felegyenesedvén kezében két kulccsal lepi meg a lányt, aki azonnal elveszi a férfi kezéből azokat, amint az kinyújtja a kulcsokat a kis üvegablakon)
Camilla:Köszönöm.
(A lány zsebrevágja a kulcsokat, eközben a férfi pimaszul válaszol)
Jean:Én köszönöm.
(A férfi mosolyogva húzza vissza a kis üvegablakot, majd Camilla védve inkognítóját feltérképezi néhány nyaktekeréssel a környéket, nehogy bárki is észre vegye őt, majd elsétál a helyszínről)
...
Thomas:És te jól vagy?
(A férfi izgatottan, kissé ijedve rendezgeti papírjait az asztalon, miközben egyik kezében a mobilkészülékét tartja, s koncentrál hívófelére a vonal másik végén.)
Vanessa:Persze, ne aggódj.
(Eközben Vanessa a kórház folyosóján, kezében egy palack ásványvízzel sétálgat fel s alá, kissé megviselve a nemrég látottak miatt)
Thomas:Nem akarod, hogy oda menjek?
Vanessa:Nem! Ne! Marie anyja is itt van, és hamarosan Christopher is itt lesz. Nem akarom, hogy együtt lássanak minket. Ha megtudják, kitör a világvége.
(Vanessa hangja egyről a kettőre még depresszivebbé válik egy mondat erejéig)
Vanessa:Főleg, ha a szüleim is megtudnák.
Thomas:De meddig kell még titokban tartanunk a szerelmünket? Ha igazán szeretsz, akkor felvállalod.
(Vanessa zavarbaejtő szapora lélegzeteket vesz, majd mikor válaszát a kagylóba mondaná, hirtelen a folyosón megjelenik Christopher)
Vanessa:Ne haragudj, mennem kell, majd hívlak. Szia.
(Vanessa gyors elköszönését, annál gyorsabb telefonbeszélgetésének megszakítását követi, majd ez után Christopher üdvözlése)
Vanessa:Szia.
Christopher:Szia. Lehet róla tudni valamit, jobban van már?
Vanessa:Semmi új. Neked sikerült sikerült elintézned, amiért mentél?
Christopher:Igen. Nemsokára kiderül, ki volt az a szemét, aki ezt tette Marie-val.
Vanessa:Ezt hogy érted?
Christopher:Még szerencse, hogy a házban felszereltem nem is egy, meg kettő biztonsági kamerát.
(Vanessa szemei kissé kikerekednek, majd megpróbálja elrejteni belső félelmét)
Vanessa:Pontosan, a ház mely részeibe szereltél fel megfigyelő kamerákat?
Christopher:Mindegyikbe, természetesen. Az ember nem lehet elég biztos abban, hogy mikor törnek be hozzá. Amint hazaérek...
(Ebben a pillanatban Vanessa hirtelen nagy lélegzetvétellel félbeszakítja Christopher mondanivalóját)
Vanessa:Ne haragudj, de most el kell intéznem egy hívást.
Christopher:Persze, menj csak. Én addig benézek Marie-hoz.
(Vanessa remegve biccent, majd néhány lépést követően az üdítő automata mellé bújva tárcsázni kezd mobilján)
Camilla:Haló?
Vanessa:Figyelj, gond van. Odaértél már Christopher-hez?
Camilla:Nem, a városban vagyok, miért?
Vanessa:Mi?! A városban, mit keresel a városban? Nem azt mondtad, hogy Christopher-hez mész?
Camilla:Igen, de el kellett intéznem valamit, amire megkért a nővérem, de hamarosan ott leszek. Miért mi a gond?
Vanessa:Christopher az előbb elmondta, hogy a ház minden szeglete tele van biztonsági kamerákkal.
Camilla:Mivel?
Vanessa:Ha lejátsza a felvételeket, egyiken látni fogja, amint felmegyünk a padlásra, és belopózunk Serena szobájába. Mindannyian lebukunk. Meg kell keresned azokat a felvételeket.
Camilla:Jólvan. Amint odaértem hívlak.
Vanessa:Siess, amilyen gyorsan csak tudsz.
Camilla:Rendben.
...
(Egy fél óra múlva, Camilla kocsijával már a kiszemelt utcában van, elhaladva Marie-ék háza mellett, lelassít, majd megáll Christopher háza mellett, néhány lépéssel. Óvatosan kiszáll, majd bezárja autóját, körülnéz, s szerencséjére nem lát senkit az utcában, ez után besétál a nyitott kapun, majd mikor a bejárati ajtóhoz ér, előveszi zsebéből a kulcsot, melyet gondosan a zárba helyez, mindeközben hevesen forgatja fejét jobbra, s balra, feltérképezvén a terepet minden pillanatban, nehogy a meglepetés csapdájába essen, hogy bárki is meglássa.)
(Ugyanekkor a kórházban Vanessa nyit be, a még mindig ártatlanul alvó Marie szobájába, aki még mindig az ágyon fekszik, s a kómában heverő lány anyjához, aki még mindig virraszt lánya ágya mellett, annak kezét szorítván, és remélvén, hogy gyermeke felébredése a következő pillanatban következik majd be. Vanessa körülnéz a szobában, s ijedten felszólal)
Vanessa:Hol van Christopher?
Clara:Nem is volt még idebennt.
Vanessa:Hogyan?
Clara:Úgy, ahogy mondom.
(Vanessa hirtelen kiviharzik a szobából, majd körülnéz a folyosón, elfut annak végére, hogy átnézzen a másikra, de nem lát sehol senkit sem.)
(Camilla eközben hevesen vetekszik az ajtóval, s mikor a zár kettőt kattan, a lány óvatosan lenyomja a kilincset, s pillanatok alatt behatol a házba. Az előszobában elnézelődve, azonnal áthalad a nappaliba, ahol még mindig látszódnak a támadás nyomai, a széttört tükör szilánkjai, valamint a feldúlt helyiség. Miközben körültekintően nézelődik, megcsörren mobilja, amit azonnal kikap zsebéből, s válaszol a hívó félre)
Camilla:Haló?
Vanessa:Én vagyok az. Hol vagy?
Camilla:Christopher házában, miért?
Vanessa:Azonnal el kell tűnnöd onnan.
Camilla:Miért?
Vanessa:Mert Christopher lelépett innen.
Camilla:Nem azt mondtad, hogy szemmel tartod?
Vanessa:Most már úgy is mindegy. A lényeg, hogy ki gyere onnan, minél hamarabb.
Camilla:Jólvan. Köszi, hogy szóltál. Szia.
Vanessa:Légy óvatos. Szia.
(Camilla visszahelyezi telefonját zsebébe, majd újra körbekémleli a nappalit. Megdöbbenésében hangosan felszólal)
Camilla:Itt nincs is semmilyen kamera.
Christopher:Nincs hát!
(Hirtelen Christopher felszólal néhány lépéssel Camilla háta mögött, mire a lány hátán végig fut a hideg, majd reflex szerűen megfordul, s szemtől szemben találja magát a férfival.)
Christopher:Szerintem, ideje lenne beszélgetnünk egy kicsit.
(Camilla szapora lélegzetvétellel remegve nyel hatalmasat a férif előtt, aki magabiztosan, s kissé fenyegetően áll a szoba ajtajában)
(Mindeközben messziről Claudia és Andreas kémlelik a férfi házát, egy hatalmas az utcába ültetett fenyőfa vastag ágain ülve, azt a házat, melybe nemrég Camilla hatolt be.)
Andreas:Örülök, hogy le tudtalak beszélni arról, hogy megöljük ezeket a lotyókat.
Claudia:Bevallom, egy pillanatra elvakított a düh. De így tiszta elmével, jobban látom már a dolgokat. Sokkal jobban megszivathatjuk ezeket a ribancokat, ha alapos tervvel állunk elő.
Andreas:Elkapjuk őket.
Claudia:Még szép, hogy el. Megfizetnek mindenért.
Andreas:Szerinted Christopher elkapta Camilla-t?
Claudia:El. Bár... belegondolva, akár el is bújhatott az a kis trampli a házban, hogy mentse a bőrét.
Andreas:Legszívesebben most odamennék, körbelocsolnám a házat benzinnel, majd pedig felgyújtanám azt.
(Claudia meglepődve néz bátyjára, majd alattomos, fülig érő mosollyal válaszol)
Claudia:Hát még én.
(A lány tovább mosolyog, míg a férfi, s a nő ajka egymáséi nem lesznek, s a következő pillanatban Claudia és Andreas egymás szájában kötnek ki, heves csókcsaták közepette, majd a következő pillanatban Claudia a háttérben, valami számára furcsa dolgot észlel ami a földszinten történik, s megszakítja ezen harcokat Andreas-sal, ugyanekkor suttogva hívja fel a férfi figyelmét a lent történtekre)
Claudia:Ez meg mi?!
(Camilla és Christopher kettesben, egymás mellett, bizalmasan sétálnak a lány kocsijához, majd mindketten beszállnak)
Claudia:Ez meg hogy lehet?
Andreas:Most ilyenkor mi van?
Claudia:A rohadt életbe!
(Claudia rácsap combjára)
...
(Ezidőtájt Vanessa folyamatosan Camilla-t tárcsázza készülékén, de az nem reagál a hívásokra, sem a szöveges üzenetekre, s miközben a lány feszülten sétál a folyosón, hirtelen megjelenik Camilla, s Vanessa azonnal odarohan, halkan messziről szólva hozzá)
Vanessa:Na, hogy ment?
(Hirtelen megjelenik mögötte Christopher, amitől Vanessa ledöbben)
Vanessa:Ö?
Camilla:Tud mindent.
Vanessa:Mi az, hogy tud mindent?
Christopher:Tudom, hogy Serena-t meggyilkolták, és hogy valaki még mindig SMS-eket küldözget az ő telefonjáról a nevében.
(Vanessa leesett állal, mérgesen, ugyanakkor kérdően néz Camilla-ra)
Camilla:El kellett mondanom neki mindent. Rajtakapott a házban. Azt mondta, hívja a rendőröket.
Vanessa:És most mit akarsz tőlünk?
Christopher:Csak segíteni szeretnék.
Vanessa:Ugyan miért szeretnél?
Christopher:Mert szeretném megvédei Marie-t. Kedvelem őt. Nagyon.
Vanessa:Nem hiszek neked! Bizonyítsd be!
Christopher:Kérdezz bármit, amit csak akarsz. Esküszöm a szín tiszta igazat válaszolom.
Vanessa:Nem tudom, mit kérdezzek.
(Christopher lesüti szemeit, majd elsétál a lányok mellett, megcélozva Marie kórtermét)
Vanessa:Hogy tehetted ezt?!
Camilla:Nem volt választásom!
Vanessa:És mi van ha ő is benne van?!
Camilla:Kedveli Marie-t. Soha nem tenne olyat, ami ártana neki.
Vanessa:Honnét tudod te azt annyira biztosan?
Camilla:Egész úton beszélgettünk, azt mondta Serena szülei már régóta árulták a házat, szóval régóta tartották egymással a kapcsolatot, de csak telefonon. Addig amíg Serena meghalt. Az után láthatta először a házat. Persze küldtek neki képeket róla, de élőben az volt az első eset. Az után költözött ide, miután Serena szülei elköltöztek.
Vanessa:És?
Camilla:Mi van ha a szülei ölték meg?
Vanessa:A szülei?! A saját lányukat?! Ez őrültség! Imádták Serena-t!
Camilla:Gondolj bele! Serena halála előtt, már jóval árulták a házat a neten, hogy megszabadulhassanak tőle, de nem engedték senkinek sem, hogy a közelébe jöjjön, addig amíg Serena meghalt. Serena halála után, pedig egyik pillanatról a másikra fogták a sátorfájukat és leléptek.
Vanessa:És mi van a videónaplókkal?
Camilla:Csak játszik velünk. Nylíván Serena csak hülyeségből csinálta őket. Nem hiszem, hogy készült arra, hogy bármikor megölik.
Vanessa:Szeritem meg határozottan készült rá, hogy bárki, bármikor megölheti.
Camilla:Ezt hogy érted?
Vanessa:Vegyük sorba az egészet. A rendőrség lezárta az ügyet, holott, még a vak is látja, hogy ez gyilkosság volt. Egyszerűen mintha tojnának az egészre, és mintha mi sem történt volna, a szőnyeg alá akarják seperni. Aztán. Az eltűnt videónapló. Biztos, hogy volt rajta egy kulcsfontosságú nyom, ami elvezetett volna a válaszhoz, vagy annak egy darabjához.
Camilla:Milyen válaszhoz?
Vanessa:Hogy ki gyilkolta meg Serena-t! A gyilkosnak másnak kellett lennie, mint aki fellökte Marie-t, aki meggyilkolta Serena-t, és aki ellopta a videónapló darabkát a padlásról.
Camilla:De mi van, ha mindhárom eset egy személyhez kapcsolódik? Mi van, ha az a személy, aki fellökte Marie-t Christopher házában, ugyanaz volt, mint aki megölte Serena-t. Úgy értem, tegyük fel, hogy mindezen események egy személyhez kötődnek, ami azt jelenti, hogy a gyilkos felkészült mindenre, és az volt a terve, hogy becsalja Marie-t Christopher házába, hogy aztán fellökhesse. Pechére viszont Marie nem halt meg.
Vanessa:De mi van, ha nem ő volt az, és csak meglepődöttségében lökte fel Marie-t miközben menekülni próbált a házból. És akkor még azt meg sem említettük, hogy ki az aki Serena mobilját használja, s Serena nevében küldözget mindenféle SMS-t, és azt sem tudjuk, hogy kik azok, akiket fenyeget ebben a pillanatban is. Kétlem, hogy Marie volna az egyetlen.
(Camilla reménytelen arckifejezéssel leül az egyik székre a folyosón, majd Vanessa melléül, s belekócol a hajába)
Vanessa:Az egész teljesen homályos. Nincs elég bizonyíték, ezért nem bízhatunk senkiben. Kutatnunk kell bizonyítékok, nyomok után. Óvatosnak kell lennünk. Főleg az emberekkel szemben. Ez az egész már teljesen komollyá vált. Muszály kiderítenünk ki áll az egész mögött, mielőtt...
(Vanessa nagy levegőt vesz, majd elcsuklik a hangja)
Camilla:Mielőtt?
(Vanessa a félelemtől könnybelábadt szemekkel néz Camilla-ra, aki kissé beleremeg a hátborzongató szemkontaktusba...)
Vanessa:Mielőtt mi is úgy végezzük, mint Serena.

8.rész - Nyolc, a figyelmeztetésért

Az előző részek tartalmából:

Christopher:Este lesz a házavató bulim, és szeretném ha eljönnél.
Marie:Ha a házban lesz, akkor talán lehet róla szó.
-
Marie:Van egy tökéletes tervem.
Camilla:Igen?
Marie:Christopher ma éjszaka tartja a házavató buliját. Ha elmennénk a partira, valahogy belopóznánk Serena szobájába és megszereznénk a darabkát.
-
Claudia:Tudom, hogy készültök valamire!
Marie:Micsoda?!
Claudia:Te meg a szánalmas havernőid.
-
Andreas:Ha egy újabb videódarabkát keresnek, majd betörünk a csajhoz és leszedjük a gépéről.
(Claudia arckifejezése hirtelen örjöngőbe megy át)
Claudia:Az csak egyszer fordult elő, és nem is fordulhat elő többször.
Andreas:Akkor, mit csináljunk? Kövessük őket?
Claudia:Elég, ha szemmel tartjuk őket.
-
Christopher:Claudia, azonnal takarodj a házamból!
Claudia:Mi van?!
Camilla:Égés.
-
Camilla:Ez a Claudia jól megszívta. Meg is érdemelte.
Vanessa:Szerintetek tényleg bosszút fog állni?
Marie:Ahogy Claudiát ismerem, ő képes a végletekig is elmenni ha bosszúról van szó.
(Claudia a szobájában álló íróasztalához ül, majd kihúzza annak fiókját s megmarkolja a benne fekvő pisztolyt...)
----
(Camilla, Marie és Vanessa a számítógép előtt ülve tanakodnak)
Camilla:Akkor kettőből egy. Megtaláltuk a következő videódarabkát, de nem találtuk meg az alakot aki az sms-eket küldözgette Marie-nak.
Vanessa:Én azt hiszem megtaláltam.
Marie:Tessék?!
Camilla:Hogyan?!
Vanessa:Amikor a padláson voltam és megtaláltam a videódarabkát, valaki rámzárta a padlás ajtaját.
Camilla:Valaki?! Vagy csak becsapta a huzat?!
Vanessa:Nem! Biztos vagyok benne, hogy állt valaki az ajtóban.
Marie:És hogy nézett ki?
Vanessa:Fogalmam sincs. Sötét volt az egész emeleten. A szobában is csak az utcáról beszűrődő lámpafény segítségével tudtam közlekedni a helyiségben.
Camilla:Ez durva. Még szerencse, hogy nem támadott meg.
Marie:Nem hiszem, hogy bántani akarna, akkor már rég megtette volna. Főleg, ha nem számoljuk hány alkalommal tehette volna meg, hogy kárt okozzon bennünk.
Vanessa:És még annál is szerencsésebb volt, hogy ketten voltunk. Ha egyedül jövök le az emeletről és úgy kap el Claudia, talán engem, vagy akár mindannyiónkat elküldött volna Christopher melegebb éghajlatra.
Marie:Vagy csak távolabb a háztól.
Camilla:Gyerekek! Bocsi, hogy fel emlegetem, de Claudia nagyon kiakadt!
Vanessa.Kiakadt?! Az nem kifejezés.
Marie:Én azóta ismerem mióta megszülettem, de soha nem láttam még ilyennek. Azt hiszem srácok, lehetséges, hogy most jócskán túl lőttünk a határon.
Camilla:Muszály volt.
Vanessa:Szükség törvényt bont.
Marie:Várjatok csak! Claudia utánatok ment?
Camilla:Tulajdonképpen, fogalmam sincs. De mikor megpillantott minket, eléggé meglepődött volt.
Vanessa:Vissza gongolva. Tényleg eléggé új volt neki a helyzet, mintha ő is a padlásra készült volna, csak..
Camilla:Csak mi épp az útjában álltunk.
Marie:Lehet, hogy Claudia is a videódarabkát kereste?
Camilla:Ugyan már! Mégis honnét tudna róla?!
Vanessa:Vagy lehet, hogy ő küldözgeti az sms-eket.
Marie:Claudia?! Azt nem! Claudia nem jó fogalmazásból, úgy értem, nem tudna normálisan még egy sms-t sem megírni.
Vanessa:Ez elég gonosz.
Marie:Komolyan mondom. Ő nem lenne képes rá.
Camilla:Viszont. Van valamink ami neki nincs, a győzelmen kívül. A videódarabka.
Marie:Oké. Készen álltok?
Vanessa:Határozottan.
Camilla:Naná!
(Ebben a pillanatban megcsörren Vanessa mobilja)
Vanessa:Oh. Ki kell mennem. Biztos anyu az.
(Vanessa kirohan a szobából)
Vanessa:Hé! Szia!
Thomas:Szia! Csak gondoltam felhívlak, hogy jó éjszakát kívánjak neked. Minden rendben? Merre vagy most?
Vanessa:Ez nagyon édes tőled. Minden rendben, köszönöm, hogy érdeklődsz irántam. Nagyon sokat jelent nekem. A barátnőimmel vagyok, Marie-val és Camillaval. Valószínűleg itt alszom Marie-nál. De ne aggódj, minden rendben, csak szükségük volt a segítségemre.
Thomas:Értem, ennek nagyon örülök. Találkozhatnánk valamikor holnap?
Vanessa:Persze. Ezt majd még holnap délelőtt megbeszéljük, ha nem gond?
Thomas:Persze, hogy nem. Mikor hívjalak?
Vanessa:Majd én hívlak.
Thomas:Jólvan. Vigyázz magadra. Szép álmokat.
Vanessa:Te is. Neked is.
Thomas:Szeretlek.
(Vanessa elmosolyodik)
Vanessa:Én is szeretlek.
(Vanessa leteszi telefonját, majd visszamegy a szobába, mit sem sejtvén, hogy Marie anyja az egész beszélgetést kihallgatta a folyosó végéről)
Camilla:Na mi volt?
Vanessa:Semmi, csak anyu.
Camilla:Aha. És anyunak szokás olyat mondani, hogy majd holnap hívlak, és hogy szeretlek, hmm?!
Vanessa:Hé, te hallgatóztál?
Camilla:Bocsi.
Camilla:Szóval. Ki a srác?
Vanessa:Semmi közöd hozzá.
Marie:Azért, biztos vagyok benne, hogy elég rendes lehet, ha késő este is felhív.
(Marie mindent tudó pillantásokat vet Vanessara, aki mosolyogva s nyugodtan válaszol)
Vanessa:Az.
Camilla:Jó, legyen ez a végszó. Vanessa rejtélyes pasijára visszatérünk később, most nézzük a videót.
(Marie néhány kattintással megnyitja a már csatlakoztatott eszközön található dokumentumot, s a film már pörög is):
(Serena a kamera előtt ül. Egyenes háttal szobájában, s gyönyörű mosollyal kápráztatja el a lányokat, majd beszélni kezd:
Serena:-Ez viszonylag könnyű volt. Ezért nem kaptok tőlem semmit. De a következő darabkában, minden benne lesz, amit tudni akartok. Az igazság. Vagy amit akartok. A legjobb barátnőmnek adtam valamit. Szívből adtam. A szívben kell keresni. A szívben van elrejtve.)
(A képernyő elsötétül)
Vanessa:Cseberből, vederbe. Ebből aztán nem tudtunk meg semmit.
Camilla:A szívben. Akkor fel kell boncolnunk valakit?
Vanessa:Áh. Semmi értelme.
(Miközben a lányok tanakodnak Marie elmélyülve néz maga elé, majd hangosan felszólal)
Marie:A kalapban van!
Camilla:Micsoda?!
Vanessa:Hogy hol?
Marie:Serena, mikor nála jártam, adott egy kalapot, azt mondta:
(Ebben a pillanatban Marie visszaemlékszik ezen emlékkép eseményeire)
(Marie:Én kész vagyok!
(Egy izgatott hang szólal meg a szobából, miközben a fürdőszoba felé tart, ahol Serena a tükör előtt igazgatja magát, gyönyörű combig érő vörös ruhájában nézegeti magát amikor Marie belép a helyiségbe, majd megszólal, mikor meglátja barátnője hevesen sminkeli magát)
Marie:Abból az izéből, hatszáz kilót akarsz magadra tenni?
(Serena egy pillanatra abbahagyja önmaga szépítkezését, majd belenéz Marie arcképébe, amelyet a lány szemei a tükörre nézve érzékelnek, önfeled mosolyt lejt arca, majd bájosan válaszol)
Serena:A smink olyan, mint egy titok. Elfedi a mocskos igazságot.
(Marie elgondolkodóan néz barátnője mögül a tükörre, koncentrálva Serena acára, majd egy pillanatra arckifejezése az izgatottból átvált elgondolkodóvá, majd Serena elteszi a sminket a fürdőszoba polcára, majd barátnőjéhez lép, végig néz rajta, majd megszólal)
Serena:Még nem is vagy készen. Valami még hiányzik.
(Serena a fürdőszoba szekrény tetejéről egy divatos szürke kalapot emel le, majd megfordítja azt, s egy belső rejtett zsebet mutat Marie-nak)
Serena:Neked adom. Ha valaha lesznek mocskos titkaid. Ide rejtsd őket.Szívből adom.)
(Majd az emlék véget ér)
Marie:A kalapban kell lennie.
Camilla:Ott volt már akkor is, mikor Serena odaadta a kalapot?
Marie:Nem tudom. Nem nyúlt bele, s nekem sem mutatta meg, hogy van-e benne valami, csak rámutatott a rejtett zsebre.
Vanessa:És hol van azóta a kalap?
Marie:A padláson. Miután Serena meghalt, rá sem tudtam nézni, nem hogy újból felvegyem.
Camilla:Akkor irány a padlás!
Marie:Nem! A padlásról sajnos csak a házon kívülről tudunk felmenni. Holnap reggel felmegyünk és szétnézünk a padláson, közben reméljük, hogy még mindig ott van.
Camilla:Mi is.
Vanessa:Akkor ez várat holnapra.
Camilla:Ne is haragudjatok, de én kidőltem.
Marie:Jobb lesz, ha aludni megyünk.
Vanessa:Jó ötlet. Hagyjuk leülni a dolgokat.
...
(Néhány órával később, mikor Marie már saját ágyában szunyokált s közben barátnői a földön megágyazott paplanokon, egyikőjük sem sejtette, hogy ebben a pillanatban valaki az udvaron sétálva közelít a ház végéhez, melynek emeletében egy faajtó válik szemei célpontjává, majd a következő pillanatban egy létrát támaszt egyenesen a kiszemelt bejárathoz ez után megmászva fémlépcsőit felér az ajtóig majd elhúzza az egyszerű falbarögzített s az ajtó zárjába tolt reteszt, mellyel szabad utat nyer befelé s amint belép, mintha másodperceken múlva az élete, rögvest keresgélni kezd szétszórva a rendezett padlás tartalmának minden elemét: ruhákat, tárgyakat, fiókokat.)
(Az ezt követő reggelen Marie óvatosan kel ki ágyából s átlépi a padlón szunyókáló barátnőit, ez után megközelíti a konyhát, s mikor belép az asztalra helyezett újságpapíron azonnal megüti egy számára igencsak érdekes cikk a szemét, mely a következőképp szól: "-A rendőrség bejelentései szerint megtalálták azokat az szökött betegeket, akik a néhány hónappal ezelőtti tűz keletkeztében szöktek meg az Oaktree-i elmegyógyintézetből. A rendőrség kihallgatta a betegeket valamint azok gondozóit is egy nemrég meggyilkolt diáklány, Serena Simone rejtélyes halálesete miatt. Ennek eredményeképp azt is nyílvánosságra hozták, hogy a pszichiátrián kezelet betegek egyike sem lehetett az elkövető, ugyanis ezen gondozottak nem veszélyesek az emberekre, csupán komoly pszichológiai problémákkal küzdenek és ápolásra szorulnak. A fiatal diáklány esetét a rendőrség szemtanúk valamint bizonyítékok hiányában hivatalosan is lezárta.")
Marie:Micsoda?! Lezárták?!
(Marie ujjpercei továbbra is az újságra tapadtak, miközben hangosan elgondolkodott)
Marie:Ha nem a pszichiátriáról megszökött betegek közül ölte meg valaki Serenat, akkor ki? És miért zárta a rendőrség Serena esetét ilyen gyorsan, hisz engem még ki sem kérdeztek, pedig én láttam Serena meggyilkolt holttestét.
Marie:Ennek nincs semmi értelme.
(Marie pizsamában kiszalad az udvarra, majd a ház végéhez baktat, ezután gyakorlatiasan megmássza a padlásajtónak támasztott létrát, miután felér az ajtóhoz, belép rajta s azonnal megüti a szemét, az a kalap amelyet Serena adott neki a szoba végében álló magas, kissé ódon fogasra akasztva. Marie azonnal odafut, hogy levegye a szürke kalapot, majd azonnal a kiegészítő belső zsebében kezd keresgélni, s amit megtapint az egy kis papírfecni, majd azonnal kihúzza azt a ruhaneműből)
Marie:Ezaz! Biztos ebben lesz!
(Marie kinyitja az összecsukott fecnit, majd hangosan elolvassa rejtelmét: "Kéne mi?! Ezt megszívtad!")
Marie:Hah?!
(Marie kissé dühösen s megdöbbenve áll a padlás végében, kezében egy intrikával megfűszerezett papírfecnivel, ezután a földhöz vágja a kalapot, majd kilép az ajtón, egyenesen, vissz a létrára, s amint leér, nem habozván, azonnal beront a lányokhoz s felveri őket hangosan felszólalva)
Marie:Eltűnt!
(Vanessa és Camilla szemüket törölgetve, ásítva ébredeznek miközben Marie körbe-körbe járkál a szobában)
Vanessa:Micsoda?!
Camilla:Mennyi az idő?
Marie:Fent voltam a padláson, hogy megnézzem, hogy a kalap amelyet Serena adott valóban rejti-e a következi videódarabkát, és csak ezt találtam.
(Marie Vanessa kezébe adja a papírost, aki hangosan felolvassa)
Vanessa:Kéne mi?! Ezt megszívtad!
Camilla:Micsoda?!
Marie:Valaki előttünk járt és elvitte a következő darabkát.
Camilla:De mégis kicsoda?!
Vanessa:Claudia?!
Marie:Claudia nem tenne ilyet.
Vanessa:Ugyan miért nem?! A tegnap este után...
Marie:Mert Claudia hétvégenként délig alszik.
Vanessa:Ouh.
Camilla:Ez mindent megmagyaráz.
Marie:Most mi legyen?! A videódarabka nélkül nem tudjuk folytatni a küldetésünket.
Vanessa:A küldetésünket?
Marie:Hogy kiderítsük mi történt Serenaval.
Camilla:Ki fogjuk deríteni mi történt vele. Reggelinél.
Vanessa:Végre valami jó ötlet.
Marie:Mi?!
Camilla:Majd a reggelinél megbeszélünk mindent.
(Marie kivonul a szobából, őt követi Vanessa és Camilla. Mikor Marie már távolabb járt, hirtelen Vanessa az ajtóban álló koszos cipőkre néz, s kérdően felszólal)
Vanessa:Te jó ég, mitől lett ennyire sáros a cipőd?!
Camilla:Oh, az?! Az éjjel kimentem egyet sétálni. Nem tudtam aludni.
Vanessa:Értem.
(Vanessa a cipőkre hunyorít majd bólint egyet s folytatja útját a konyha felé, miközben Camilla megkönnyebbülten vesz mély levegőt s követi barátnőjét)
...
(Marie a konyhapultnál áll, arcán látszik az idegesség és a csalódottság miközben letekeri az egyik üdőtősüveg kupakját, majd a kezében tartott üvegpoharát tölti meg a flakon tartalmával.)
Marie:Ezt nem hiszem el! Pedig olyan közel jártunk.
(Camilla és Vanessa az asztalnál ülnek, miközben reggeli lekváros buktájukat majszolják)
Vanessa:Közel?
Camilla:Nem is jártunk sehol.
Marie:Serena azt mondta...
Camilla:Nem! Serena halott, és kész! Nézd én sajnálom. És tudom, hogy közel állt hozzád Serena, akárcsak hozzánk. De ez nem mehet így tovább! Én nem fogok többé szellemek után kajtatni, amik nem is léteznek. Én köszönöm szépen, ebből már nem kérek többet.
(Camilla mérgében feláll az asztaltól, majd bevonul Marie szobájába, félbehagyva ezzel reggelijét)
(Vanessa összezavarodottan néz, majd Marie-ra pillant)
Vanessa:Én azért még segítek. Kíváncsi vagyok, hogy mi ez az egész.
(Marie megkönnyebbülve néz barátnőjére)
Marie:Köszönöm.
Marie:Egyébként. A szüleid tudják, hogy mostanában randizgatsz valakivel?
(Vanessa összezavarodottan néz jobbra-balra, miközben jobb könyökét az asztalon tartva, karjával belekócol a hajába)
Vanessa:Nem igazán.
(Ebben a pillanatban megrezzen Vanessa telefonja mely eddig érintetlenül az asztalon hevert. A lány azonnal felkapja azt, majd végigfut a mobil képernyőjén tekintete s megszólal)
Vanessa:Anyu az. Azt írja siessek haza. Jobb lesz, ha én is pakolok és aztán megyünk.
Marie:Jólvan.
(Vanessa erőltetett mosollyal kel fel az asztaltól, majd visszatér barátnője szobájába)
(Mikor Marie is utána tartana, egyik pillanatról a másikra egy árnyékra szegeződik tekintete, mely a szemközti szomszéd udvarában sétálgat egészen sietősen, ezért a lány az ablakhoz siet, hogy jobban szemügyre vegye a sötét árnyat, mely egy ember kiköpött mása, s mely tetőtől talpig feketébe öltötte magát. Ezt követően Marie a kíváncsiságtól vezérelve, nem gondolkodva, kirohan az udvarra, ekkor azt látja amint az alak eltűnik a ház takarásában. Ekkor már biztosan tudja, hogy nem Christopher sétálgat területén, ezért hát kirohan az utcára, majd mikor odaér a ház elő, besétál a kertbe s hangosan felkiált)
Marie:Heló?! Christopher?!
(Az udvar még nyögi a tegnapi buli maradványait. Aasztalok, székek, poharak és egyéb partikellékek hevernek beterítve az egész területet)
(Marie lassan besétál a bejárati ajtóig, majd megpillantja, hogy az nyitva van. Óvatosan körülnéz majd belép az előszobába ez után újra felkiáltja a házigazda nevét, de mint előző kísérletése, ezen újabbjára sem kap semmiféle választ, ennek következményeképp tovább settenkedik, egyensen a nappaliba, majd hirtelen megáll s körülnéz. Nem lát csupán semmit, csak azt amit kint látott. Szeméthegyek mindenhol. Poharak, üvegek. Néhol egy két ruhadarab, konfetti és így tovább. A következő pillanatban Marie jobbra néz, majd megpillantja magát egy hatalmas tükörben, melynek faketere körbehatárolja annak ovális alakját. Ez a tükör a padlón állt, nem a falra volt szegezve. Hirtelen a lány hatalmas lépteket hall, majd a következő pillanatban mikor balra pillant az árnyalak, melyet nemrég csak a kertben látott, felé közeledett. Megragadta a lányt, s azt egy pillanat leforgása alatt olyan erővel lökte el, mely elég volt ahhoz, hogy az áldozat egyenesen a tükör felé repüljön, széttörje azt, keretén átessen, majd szilánkjai mélyen belehatolhassanak a lány oldalába, hátába, hasába, karjába, s egyéb testrészeibe, s mikor ezen borzadály egy pillanat alatt megtörtént s csak egy hatalmas jajveszékelő sikoly töltötte meg a szobát, szintúgy csak egy szemrebbenésnyire, a lány már a földön hevert, vére nem egy helyen testszerte kibuggyant, s azon nyomban eszméletét vesztette. Az alak ki e szörnyű tettet elkövette, elmenekült, egyenesen rohanván ki a házból, át a kerten, ezzel beindítván a riasztót, melynek hatalmas hangja megtöltötte az egész utcát)
(Vanessa és Camilla csomagjaikkal sétálnak ki a kertbe a házból, s azonnal fefigyelnek a jajveszékelő hangjelzésre)
Vanessa:Ez meg mi?!
Camilla:Valami riasztó. Mintha a szemközti szomszédházból jönne.
(Vanessa egy szemrebbenés alatt körülnéz, majd egy hirtelen gondolat fut át agyán, s felkiált)
Vanessa:Hol van Marie?!
(Camilla és Vanessa árgus szemekkel tekintettek egymásra, majd azonnal ledobják a földre csomagjaikat, s azonnal a ház felé rohantak. Mikor azoban odaértek, Christopher akkor hajtott be kertjébe, szürke színű kocsijával, majd kiszállt s meglepődve szólalt fel, miközben bejárati ajtaját tárva-nyitva vélvén szaladt be a házba)
Christopher:Ez meg mi a fene?!
(Christopher beszalad a házba, majd mikor belép a nappali megpillantja a sarokban, vérben fekvő Mariet. Ekkor Vanessa és Camilla is beérnek a helyiségbe s megpillantják berátnőjük mozdulatnak testét)
(Vanessa félelmében felkiált, míg Camilla visszalép néhány lépést a megdöbbenéstől, majd elfordul, kezeit szájára helyezvén)
Vanessa:Te atya úr isten!
Christopher:Hívjátok a mentőket!
(Vanessa adrenalinnal töltött teste remegve szalad ki az udvarra, miközben karon markolja félelmében Camilla-t, aki egy frappáns mozdulatta leemeli a bejárati ajtó falán lévő fakulcstartóról a ház bejárati kulcsának pót mását, majd egy szempillantás alatt farmerja zsebébe csúsztatja azt....)

7.rész - Hét, Serenáért

Az előző részek tartalmából:
-
(Vanessa szó szerint a férfi karjaiba ugrik örömében, majd boldogan reagál)
Vanessa:Apa! Hazajöttél!
William:Igen, és még egy jó ideig itthon is maradok!
-
Christopher:Este lesz a házavató bulim, és szeretném ha eljönnél.
Marie:Ha a házban lesz, akkor talán lehet róla szó.
-
Marie:Van egy tökéletes tervem.
Camilla:Igen?
Marie:Christopher ma éjszaka tartja a házavató buliját. Ha elmennénk a partira, valahogy belopóznánk Serena szobájába és megszereznénk a darabkát.
-
Haley:Terhes vagyok.
(William arcára döbbentség ül ki)
William:De mi nem is. Vagyis. Hogy lehet...?
Haley:Már egy jó ideje találkozgatom valakivel.
-
Vanessa:Tudok Ryanről.
Haley:Miről beszélsz?
-
Marie:Igen. Nem is tudom, hogy kérdezzem. Ismeri ezt a lányt?
Lukas:Serena, igen.
Gizelle:Sajnálom, de még soha nem láttuk itt ezt a leányzót.
(Marie a férfira néz)
Marie:De az előbb azt tetszett mondani, hogy ismerte őt.
Gizelle:Ó a férjem vajákos egy vénember, össsze-vissza beszél mindent.
(Gizelle erőltetett nevetéssel beszél, majd Marie kezébe nyomja Serena mosolygós képét, majd vállon fogja a két lányt és kitessékeli az üzletből)
Gizelle:Sajnálom, de épp zárunk.
Camilla:Dehát még csak 3 óra van, az van kiírva, hogy 7-ig vannak nyitva.
Gizelle:Igen, általában, de most leltározunk. További szép napot. Viszlát.
(Gizelle kitoszigálja a lányokat, majd bevágja az ajtót, kulcsrazárja azt s átfordítja az ajtón lógó nyitva táblát, zárvára)
(Camilla és Marie kissé megdöbbenve s ijedten néznek egymásra)
-
...
(Marie és Camilla egymás mellett állva, megszeppenve bámulnak maguk elé)
Marie:Ez csak valami rossz vicc.
(Camilla visszalép, hogy benyisson az ajtón, lenyomván a kilincset az ajtó nem mozdul)
Camilla:Ez nem vicc. Ezek tényleg bezártak.
Marie:Valahogy pedig újra be kell jutnunk. A férfi tud valamit Serenaról.
Camilla:Inkább a múltjáról. Még mielőtt a felesége félbeszakította, mondott egy olyan mondatot, hogy Serena és az unokája... Szóval valamilyen kapcsolat lehet közöttük.
(Marie elmered a semmibe nézvén, majd hirtelen egy emlékkép landol elméjében)
(Marie és Serena a Hilda & Velma bolt kirakata előtt beszélgetnek)
Marie:A boltosfiú elég helyes.
Serena:Ugyan már! Beadná neked, hogy szeret, végül megdugna aztán kidobna.
Marie:Most miért mondod ezt?
(Serena belekócol hajába s határozott hangvétellel válaszol)
Serena:Mert az ilyen bájgúnárok mind egyformák. Egy sem kivétel.
(Az emlékképnek azonnal végeszakad amint Camilla tenyerével integet Marie szemei előtt, majd hangosan rászól)
Camilla:Itt vagy?
Marie:Eszembe jutott valami.
Camilla:Micsoda?
...
(Marie édesanyja, Clara, egy mappával a kezében, határozott lépéseket tesz az orvosi rendelő felé, de amint az épületbe lép, s áthaladna az üres várótermen, hangos vitatkozás csapja meg füleit. Lassú léptekkel halad az orvosi szoba felé, melynek ajtaja résnyire nyitva volt s amint odaért óvatosan megállt az ajtó előtt s megpróbálta felfogni a résen kíszűrődő hangokat, miközben az ajtó mögé állt)
(Clara nagy óvatossággal bekukucskált, csak egy pillanatra az ajtón, s egy középmagas, molett nőt látott, ki már a negyvenes éveiben járt, hajgumival összefogott barna haján korpa ült s ruhadarabjai sem az idei szezon divatja alapján kerültek testére)
(Clara visszahúzódott az ajtó mögé, majd tovább hallgatta a beszélgetést)
Jane:Ki az a lotyó akit fektetgetsz?!
Thomas:Ne nevezd így, sokkal jómódúbb kívül s belül is, mint te.
Jane:Igen?! És miben jobb, hogy több, mint tíz évvel fiatalabb nálad, mi?! És a gyerekeiddel mi lesz, mi?! Már vagy egy hónapja nem is látogatod őket!
Thomas:Csak azért, mert te nem engeded, hogy lássan őket és badarságokkal tömöd tele a fejüket, olyan dolgokat hordasz össze rólam, amelyek igazságalapja egyenlő a te IQ szinteddel.
Jane:Ne sértegess engem, mert még megbánod!
(A nő hátatfordít, majd az ajtóhoz közeledik)
Jane:El fogom érni, hogy soha többé ne láthasd a gyerekeidet!
Thomas:Harcolni fogok a gyerekeimért, az elhelyezésükért, és ellened, és tudom, hogy győzni fogok, mert az igazság mindig győz.
Jane:Na majd meglátjuk!
(Clara szapora léptekkel berohan a mosdóba, eközben Jane kiviharzik a szobából s hatalmas erővel vágja be maga után az ajtót, melynek csattanása visszhangzik az egész váróteremben)
...
Marie:És mit szólsz ehhez?
(Camilla épp Marie ágyán ücsörgöt, miközben a lány sorban markolta meg a vállfákat s mérte testéhez az azon csüngő csilli-villi ruhákat, melyeket még soha életében nem vett fel. Amit épp kezében tartott egy fehér combig érő, fodros, ruha volt, melyet születésnapjára kapott pénzéből vett, s amit Serena sózott rá, hogy megvegyen)
Camilla:Húhú, úgy tűnik valaki le akar nyűgözni valakit.
(Marie egy kissé elvörösödik s, hogy ezt barátnője ne lássa, hátat fordít neki, eközben visszateszi a ruhát szekrényébe)
Marie:Nem igaz, én csak... nem is tudom...
Camilla:Aha, az már rég rossz, ha egy általános mondatot nem tudsz befejezni, ha a szomszédra terelődik a téma.
Marie:Jó, akkor valami szimpla összeállítást választok.
Camilla:Tulajdonképpen, ha jól emlékszem vissza, nem úgy volt, hogy vadászni megyünk és nem kipipeskélve jelenünk meg a bulin?!
Marie:Be kell olvadnunk. Úgy kell tennünk, mintha szándék nélkül mennénk. Úgyhogy, szolgáld ki magad.
(Marie rámutat szekrényére)
Marie:Válassz, és felveheted.
Camilla:Igazából, mi lenne, ha haza ugranék, átöltöznék, és visszajönnék?
Marie:Arra nincs idő.
Camilla:És mi lesz Vanessaval, most akkor jön, vagy nem?
Marie:Igazad van. Fel is hívom.
(Camilla szinte bemászik a szekrénybe, hogy ruhákért kotorásszon, ugyanakkor Marie az íróasztalán fekvő telefonjához nyúlna, mikor megrezzen, majd azonnal felkapja azt)
Marie:Új Sms?!
(Camilla megfordul)
Camilla:Micsoda?
Marie:Semmi.
Camilla:Oké.
(Marie néhány gomb megnyomása után megnyitja a virtuális üzenetet: -Akarsz játszani? Játszunk! Keress a szexi szomszéd bulijában! El ne késs! Ja és ne felejtsd el hozni a ribancaimat is. Serena.)
(Marie hatalmas levegőt vesz, s mikor megfordul hirtelen Camilla fürkésző szemeiben találja magát, aki mögé settenkedett néhány pillanattal ezelőtt, teljesen észrevétlenül)
...
Camilla:Miért nem mondtad el, hogy valami sms-eket küldözget Serena nevében?
Marie:Sajnálom, de úgy gondoltam előbb megbizonyosodok róla, ki is az aki a halott barátnőm mobiljáról küldözget üzeneteket nekem.
(Camilla nagy levegőt vesz)
Marie:Te nem kaptál sms-t?
Camilla:Nem. Miért?!
Marie:Csak kérdeztem.
Camilla:De ki ez, és mit akar, és miket irogat?
Marie:Az egész az után kezdődött, miután Serena meghalt.
Camilla:Ha egyáltalán tényleg meghalt.
Marie:Láttam. Láttam a tesét. Vérben feküdt.
Camilla:Oké,oké. Lehet, hogy csak valami kretén, ellopta a mobilját és...
Marie:Nem lehet! Csupa olyan dolgot tud, amelyet én nem. Tudja hol vagyok. Tudja mit mondok. Tudja merre megyek, mit csinálok. Mindent tud, és ez totál kikészít.
Camilla:Akkor, mi legyen?
Marie:Elmegyünk a partira. És ha tényleg ott lesz, mi megtaláljuk.
Camilla:Ahhoz viszont szükségünk lesz Vanessara is.
Marie:Így van.
Camilla:Ki megyek és felhívom. Kinnt jobb a térerő.
Marie:Jólvan. Addig átöltözöm.
(Camilla kisétál a szobából az udvarra, majd felhívja Vanessat, aki néhány pillanat múlva válaszol a hívásra)
Camilla:Szia.
Vanessa:Szia.
(Vanessa eközben mutatóujját szájára helyezve int Thomas-nak a csendben maradásra, miközben a lány a férfi ölében ül, szemben vele)
Camilla:Szükségünk van rád.
Vanessa:Miért, mi történt?
Camilla:A lényeg, hogy vészhelyzet van, és azonnal ide kell jönnöd.
Vanessa:Hol vagy? Otthon vagy?
Camilla:Nem Marie-nál. Kérlek gyere, amint tudsz.
Vanessa:De mi a...
(A vonal megszakad. Camilla belépne a házba, mikor hirtelen megcsörren a telefonja, majd megnyomja mobilja képernyőjét s a következő szöveg jelenik meg rajta: Láttam nem mondtad el Marie-nak. Okos kislány. Ez maradjon a mi kis titkunk. Serena)
...
(Marie, Vanessa és Camilla épp Christopher házához sétáltak, miközben már messziről lehetett hallani a buli hatalmas zaját, a mélynyomók hangja és a basszusok csak úgy megtöltötték a ház teljes területét. Már a ház előtt csókolózó, ölelkező s az udvaron táncoló fiatalokat, párokat pillantottak meg, majd mikor betértek a kertbe, egy pillanatig nem hittek szemüknek, mikor Claudia egy pohár koktéllal, kirívó fehér öltözékében közeledett a lányok felé s lenézően köszöntötte őket)
Claudia:Na lám-lám, a kis csipet csapat. Látom, ide már minden féle jött-ment beteheti a lábát.
Marie:Mi is örülünk, hogy látunk Claudia.
Claudia:Pedig úgy tudtam, ide csak olyanokat hívnak, akik azért mégis csak valakik. De tévedtem.
Vanessa:Ez kölcsönös.
Camilla:Most pedig, ha megbocsátasz, ellenben veled, mi szórakozni és nem gyűlölködni jöttünk.
(A három leányzó faképnél hagyják Claudiát, aki mérgében belekortyol italába, majd szemrebbenés nélkül figyeli ellenségeit, amint azok belépnek a ház ajtaján, s a hallban Christopher üdvözli őket)
Christopher:Sziasztok! Örülök, hogy eljöttél. És látom társaságot is hoztál.
(Camilla átöleli Marie-t)
Camilla:Ühü. Vigyázunk rá, nehogy valaki elrobalja itt nekünk.
(Marie és Christopher eközben egymásra mosolyognak, szemeik pedig csak úgy szikráznak, miközben folyamatosan mélyen egymásra néznek)
(Vanessa azonnal kiszúrja a két fél közötti vonzalmat, majd kissé szürke hangulatúan megjegyzi:)
Vanessa:Uram, mi lesz itt még?!
Christopher:Érezzétek jól magatokat. A buli az egész ház területére érvényes, a kertre is.
(A férfi rákacsint a lányokra, majd kirohan a kertbe, ugyanakkor a házban a zene hangereje megüti a határértéket, minden helyiség tele van táncoló vendégekkel, akik jóízűen élvezik a partit)
Vanessa:Már nem azért, hogy megbántsalak titeket, de más programom is volt így, Péntek estére.
Marie:Nem tudtam, hogy nem szeretsz bulizni.
Vanessa:Szeretek én. Csak lett volna jobb programom is ennél.
Vanessa:Szóval, akkor mi is a terv?
Marie:Valaki szemmel tartja Christophert, míg egy másik valaki fellopózik Serena szobájába és megkeresi azt a memóriakártyát, amin a következő videónapló darabka van. Egyik közülönk pedig szemmel tartja a vendégeket, hátha tényleg megjelenik a zaklató.
Vanessa:Lehet, hogy épp Christopher a zaklató. Különben is, miért csak te kapsz sms-eket és mi nem?! Ennek semmi értelme!
Camilla:Ezt már ezerszer átrágtuk. Én megyek szemmel tartom a srácot.
Marie:Mi lenne ha én tartanám szemmel?
(Camilla szemrehányó pillantást vet barátnőjére)
Marie:Igaz.
Vanessa:Egy percig nem bírnád ki, hogy ne álmodozz róla.
(Camilla kisétál az ajtón, miközben Vanessa fejét s egész testét a falnak támasztja, majd felsóhajt)
Marie:Mi a baj?
Vanessa:Semmi.
Marie:Nem tartozik rám, de ...
(A beszélgetést Claudia szakítja félbe)
Claudia:Na mi van?! Látom hullik a csapat. Szerintem jobb lesz, ha ti is hazamentek, otthon már lövik a pizsit. Anyuci még nem keresett?
(Marie kézenfogja Vanessat, majd elvonulnak, egyenesen a konyhába, teljesen faképnél hagyva ezzel Claudiát)
Vanessa:Hogy legyen? Felmegyünk Serena szobájába?
Marie:Az utóbbiakból ítélve jobb lenne, ha te mennél fel, én pedig szemmel tartanám Claudiat. Ahogy ismerem egy idő után szimatolni kezdene, és akkor végleg lebuknánk.
Vanessa:Jó.
(Ugyanebben a pillanatban egy ismerős árnyalak lepi el Claudia arcát)
Andreas:Na?!
Claudia:Határozottan készülnek valamire.
Andreas:Tök mindegy. Ha egy újabb videódarabkát keresnek, majd betörünk a csajhoz és leszedjük a gépéről.
(Claudia arckifejezése hirtelen örjöngőbe megy át)
Claudia:Az csak egyszer fordult elő, és nem is fordulhat elő többször. Túl kockázatos. Bárki megláthat. Örülj neki, hogy akkor nem buktál le. Nekünk kell megtalálnunk előbb a darabkát vagy végünk.
Andreas:Akkor, mit csináljunk? Kövessük őket?
Claudia:Elég, ha szemmel tartjuk őket.
(Claudia a hall ablakán Camillara és Christopherre pillant, akik épp táncolva kortyolgatnak poharukból)
Claudia:Te figyeled azt a csajt, én meg megkeresem a másik kettőt.
Claudia:Most menj!
(Andreas kilép az ajtón, majd Claudia önelégült arckifejezéssel beleolvad a táncoló tömegbe)
...
(Vanessa ugyanebben a pillanatban lépcsőzik fel az emeletre, miközben Marie a lépcső előtt állva, melyre a házigazda a belépni tilos szalagot aggatta, fürkésző tekintettel vizsgálja át a parádézó emberek egyvelegét, miközben azok, kiabálnak, ugrálnak, beszélgetnek s táncolnak a hangos zene hallatára)
(Vanessa felérvén az emeletre, megpillant egy fa ajtót, sietősen felészalad, majd lenyomja annak kilincsét, s szerencséjére néhány szempillantás alatt a teljesen kiürített szobában találja magát. Körülnéz, majd azonnal a fa alapú padlón keresi a videóban elhangzott x nevezetű rejtekhelyet, de sehol sem találja azt.)
(Claudia ekkor hirtelen Marie felé közelít, amikor a lány azonnal elnyargal a lépcső elől, bevonzván Claudiat maga után, a konyhába)
Marie:Te meg mi a fenét koslatsz utánam?!
Claudia:Tudom, hogy készültök valamire!
Marie:Micsoda?!
Claudia:Te meg a szánalmas havernőid.
Marie:Nem tudom miről beszélsz.
(Marie faképnél hagyván Klaudiát elhagyja a helyiséget)
(Vanessa körbe-körbe futkároz a szobában, de nem talál semmit)
Vanessa:Gyerünk már, gyerünk. Hol vagy?! Hol vagy?! Hol a fenében vagy?! Az x. Az x, de hol?!
(Vanessa belekócol hajába, majd a padló pásztázása után a falakat kezdi el nézegetni, ebben a pillanatban az utca felé néző ablak mellett a falon egy kis fekete lyukat pillant meg, majd az objektumhoz rohan s elkezdi vizsgálgatni, tapogatni azt. Bedugja az ujját a fal lyukába, majd mikor kihúzná azt, egy rejtett kis ajtóra bukkan, mely egyenesen a falból nyílik s tartalma nem más, csak egy kis memóriakártya.)
Vanessa:Ahahh!
(Vanessa örömében felnyög, majd azonnal megmarkolja a tárgyat s farmere farzsebébe csúsztatja azt, majd meghall az ajtóban egy hatalmas koppanást, s mikor hátrapillant egy alakot vél felfedezni amint az az ajtóban áll)
Vanessa:Hé! Ki van ott?!
(Az alak megragadja az ajtó kilincsét, majd hatalmas erővel becsukja maga előtt az ajtót, mire Vanessa azonnal a kijárat felé rohan, de rá kell jönnie, hogy az alak bezárta őt a helyiségbe)
Vanessa:Basszus! Ne már! A fenébe!
(A lány tovább próbálkozik a kilinccsel hátha kinyitja az ajtót, de sajnos nem történik semmi)
...
(Marie csatlakozik az épp egymással a kertben trécselő Camillahoz és Christopherhez)
Marie:Helló!
Christopher:Szia!
Camilla:Hé! Hol van Vanessa?
Marie:Vanessa... Vanessa... Valójában...
(Camilla szemei kikerekednek miközben Marie fejét felfele biccentgetni)
Camilla:Aaah! Értem. Kiment a mosdóba, ugye?
Marie:Pontosan.
Camilla:Remek. Én pedig utána megyek. Ti pedig csak beszélgessetek srácok.
(Camilla sietősen távozik)
Christopher:Szóval? Milyen a parti?
Marie:Klassz. Tényleg. Jó lett.
Christopher:Nagyon örülök, hogy eljöttél. De tényleg.
Marie:Én is örülök, hogy itt lehetek. De tényleg.
(Mindketten elnevetik egymást)
(Camilla a házba menet felhívja Vanessat, aki azonnal reagál a hívásra)
Vanessa:Hé! Segíts légyszi!
Camilla:Mi az? Sikerült megtalálni?!
Vanessa:Valaki feljött és bezárt Serena szobájába, azonnal fel kell jönnöd.
Camilla:Micsoda?! Várj még egy pár percet. Amint tiszta lesz a levegő már megyek is. Jól vagy?
Vanessa:Persze, csak be vagyok zárva.
Camilla:Jólvan, mindjárt ott leszek.
(Camilla megszakítja a hívást)
(Camilla elkezd táncolni a lezárt lépcsősor előtt, majd óvatosan átbújik a szalag alatt s felrohan a lépcsőn, nem látván, hogy Claudia követi őt. Camilla felmegy majd megpillantja a zárban hagyott kulcsot az ajtón s azonnal kinyitja azt, s Vanessa a következő pillanatban épen s egészségesen fut ki az ajtón)
Vanessa:Húh.Köszi.
Camilla:Szívesen.
(Claudia ugyanebben a pillanatban ér fel a lépcső tetejére s megpillantja a lányokat)
Claudia:Ti meg mi a fenét kerestek itt?!
Camilla:Mi csak a..
Vanessa:A mosdót kerestük. És te mit keresel itt?
Claudia:Semmi közötök hozzá.
(A három lány néhány pillanat múlva lefelé tart a lépcsőn, de mikor leérnek Christopher és Marie szemei kereszttűzében találják magukat. A férfi arcára hirtelenjében mérhetetlen harag ül ki.)
Christopher:Ti meg mi a francot kerestetek ott fent? Világosan ki van írva, hogy az emeletre tilos a belépés?!
Claudia:Christopher, én...
Vanessa:Valójában Claudia után mentünk.
Camilla:Claudiát próbáltuk megállítani. Felszökött. Mi megpróbáltuk visszatartani, de azt mondta van valami Serena szobájában, amit meg kell találnia az élete árán is.
(Marie megpróbálja visszatartani mosolyát, miközben Claudia elképed)
Claudia:Micsoda?! Ti mentetek fel! Hazudozós kis büdös kurvák! Ne higyj nekik Christopher, tudod, hogy én soha nem tennék ilyet.
Vanessa:Mind a ketten fent voltunk, láttuk, hogy mire készültél Claudia. Ez alól már nem tudsz kibújni semmilyen hazugsággal.
Camilla:Égés.
Christopher:Claudia, azonnal takarodj a házamból!
Claudia:Mi van?!
Christopher:Most!
(Claudia álla szinte a padlót üti, majd a következő pillanatban arca merevsége megváltozik, s elneveti magát)
Claudia:Hát jó. A csatát talán megnyertétek, de a háborút azt még nem. Ezentúl minden pillanatban figyeljetek a hátatok mögé. Ígérem nem lesz egy nyugodt percetek sem ez után. Szemétládák.
(Claudia felkapja a fejét, majd kiviharzik át a tömegen, eközben a három barátnő egymásra néz, megkönnyebbült arckifejezéssel)
....
(Néhány óra múlva a lányok hazafele menet beszélgetnek, miközben hirtelen az egyik bokorból kiugrik eléjük egy alak s erőteljes hangvétellel ordít rájuk)
Claudia:Wáh!
(A lányok ijedtükben meghátrálnak néhány lépést, eközben Claudia tovább folytatja misszióját)
Claudia:Ti mocskos büdös kurvák! Rohadt szemetek!
Marie:Jézusom! Menjünk innen!
(A lányok karon fogják egymást, majd tovább sétálnak, szapora léptekkel, miközben a felbőszült Claudia torka szakadtából kiabál utánuk)
Claudia:Büdös ribancok! Koszos, büdös, ringyók! Ezért még megfizettek rohadékok! Jöttök még az én utcámba, tetves kis kurvák!
(A lányok besétálnak Marie-hoz, eközben egy másik árnyalak lép ki a bokor mögül)
Andreas:Ezt jól elcseszted Claudia!
Claudia:Fogd már be! Ki kérdezett téged?! És hol a fenében voltál?! Nem úgy volt, hogy szemmel tartod őket, te fogyatékos?! Semmire kellő vagy, semmi haszon nincs benned!
...
(A lányok belépnek Marie szobájába)
Marie:Te jó ég! Életem egyik legvadabb bulija volt. Főleg a hazafele jövet.
Camilla:Ez a Claudia jól megszívta. Meg is érdemelte.
Vanessa:Nem tudom lányok. Szerintetek tényleg bosszút fog állni?
Marie:Arra mérget vehetünk, ezek után, amit tettünk vele, és ahogy Claudiát ismerem, ő képes a végletekig is elmenni ha bosszúról van szó.
(A lányok kissé ijedten néznek egymásra...Eközben Claudia a szobájában álló íróasztalához ül, majd kihúzza annak fiókját s megmarkolja a benne fekvő pisztolyt...)