10.rész - Tíz, az igazságért - (finálé)

Az előző részek tartalmából:

(Claudia a szobájában álló íróasztalához ül, majd kihúzza annak fiókját s megmarkolja a benne fekvő pisztolyt...)
Andreas:Örülök, hogy le tudtalak beszélni arról, hogy megöljük ezeket a lotyókat.
Claudia:Sokkal jobban megszivathatjuk ezeket a ribancokat, ha alapos tervvel állunk elő.
(Claudia és Andreas hevesen csókolóznak)
....
Clara:Marie, kérlek kelj fel!
....
Vanessa:Marie kómában van. Az is lehet, hogy soha nem ébred fel. Most mégis mi lesz?!
Camilla:Visszamegyek Christopher házához, és körülnézek, te addig tartsd fel.
(Camilla a nappaliban nézelődik, mikor hirtelen Christopher felszólal néhány lépéssel Camilla háta mögött, mire a lány reflex szerűen megfordul, s szemtől szemben találja magát a férfival.)
Christopher:Szerintem, ideje lenne beszélgetnünk egy kicsit.
....
Camilla:Tud mindent.
Vanessa:Mi az, hogy tud mindent?
Christopher:Tudom, hogy Serena-t meggyilkolták.
....
Vanessa:Muszály kiderítenünk ki áll az egész mögött, mielőtt...
Camilla:Mielőtt?
Vanessa:Mielőtt mi is úgy végezzük, mint Serena.
.............
(Marie a zöld füvön fekve, hirtelen felébred, majd felül, s egy gyönyörűszép kietlen réten találja magát, ahol a fákat a lágy szellő símogatja, s táncol velük, miközben lengeti lombjaikat. A széllel finom virágillatok tömény esszenciája vonaglik egyenesen orrához, s amint beszippantja azokat, béke járja át lelkét. De mind ezen idilli kép tova száll, mikor egy ismerős hang szólal meg háta mögött)
Serena:Hé!
Marie:Serena! Hol vagyunk?
(Serena bájosan mosolyog, majd közelebb ül Marie-hoz, s barátnője szemébe lógó hajtincsét füle mögé fésüli bársonyos ujjperceivel, oly kecsesen s gyengéden)
Serena:A kedvenc helyemen.
Marie:Még soha nem voltam itt.
Serena:Én sem.
Marie:Meghaltam?
Serena:Még nem.
Marie:Kérdeznem kell valamit.
Serena:Csak bátran, de siess. Nincs sok időm.
Marie:Tudod ki ölt meg téged?
(Serena egy pillanatra a földre néz, majd tekintetét lesüti, s mikor újra barátnője szemeibe néz, nem szól, csupán tovább mosolyog)
Marie:Tudod?!
(Serena még mindig némán bámul, majd felszólal)
Serena:Én soha nem halok meg! Köszönöm, hogy nem adtál fel. Mindig is tudtam, hogy benned megbízhatok.
Marie:Serena, tudod, hogy ki ölt meg?!
(Újra feltevén a kérdést Marie körül hirtelen minden elhomályosodik, majd Serena arca is távolodni készül, miközben a lány kétségbeesett kiabálással nyújtja karjait Serena felé, mígnem minden elsötétül)
Marie:Serena?!
..........
(Camilla, Vanessa és Christopher egy csordogáló folyó mellett ülnek, egy pléden, melynek alja teljesen látszik, köszönhető annak kedvező, s alacsony vízállásának)
Christopher:Srácok, ez határozottan őrült.
Vanessa:Ja. Mi már ebben az őrültségben élünk egy jó ideje.
Camilla:Megesküszöl, hogy amit tőlünk hallottál, nem adod tovább senkinek?
(Christopher felemi jobb kezét, majd bal kezét mellkasára helyezi, s gúnyosan válaszol)
Christopher:Esküszöm.
Vanessa:Komolyan.
Christopher:Komolyan mondom. Ez az egész, eléggé durva.
Vanessa:Duva? Az nem kifejezés.
Camilla:Főleg, hogy ma lesz Serena temetése.
Vanessa:Ahj. Ne is említsd.
Camilla:Serena szülei is ott lesznek a temetésen.
(Vanessa a férfira néz)
Vanessa:Ugye te is eljösz?
Christopher:Nem hiszem, hogy jó szemmel néznének ott.
Vanessa:Ez nem egy puccsos összejövetel. Ez egy temetés. És mivel Serena a te házadban élt, ezért kötelességed megjelenni.
Christopher:Értettem... Ne haradugjatok, ha rosszul ídőzítek, de ezek a videódarabkák amikről meséltetek.
Camilla:Igen?
Christopher:Ha megengeditek vetnék rájuk néhány pillantást, hátha segíteni tudok vele.
Vanessa:Az nem fog menni. Marie szobájában van az összes.
Camilla:És az utolsó darabkának nyoma veszett.
Vanessa:A videódarabka ügyének annyi. Elvesztünk. Azon a nyomon egyszerűen már nem tudunk továbbhaladni. Egy egészen új támpont kell.
Christopher:De mi van ha mégis? Ha észrevennék valami újat, amit eddig ti nem.
Camilla:Erőlködik.
Vanessa:Látom. Csak az a baj, hogy Marie a kórházban van, az anyjával együtt.
Camilla:Vagyis nincs otthon senki.
Vanessa:Épp ez a baj.
Camilla:A-a. Nem értetted a hangsúlyt.
(Camilla rejtélyes pillantást vet Vanessa-ra, majd Christoper-re, ezután mindhárman felkelnek eredeti pozicíojukból, s elindulnak következő céljukhoz)
...
(Néhány percen belül Camilla nővérének fekete autójával, sötétített ablakain keresztül pásztázza körbe Marie-ék udvarát, majd leparkolva az utca végében, mindhárman kiszállnak a kocsiból, s az utca felöli kapu felé veszik az irányt.)
(Ezköben Claudia és Andreas mit sem sejtve kutakodnak Marie szobájában, s ugyanakkor mérgesen tanakodnak)
Andreas:Ez nem egy kocsi volt?
Claudia:Csak egy kocsi volt. Keresd tovább.
(Andreas az egyik szekrény ruhái között kuakodik, miközben Claudia egy fekete íróasztal fiókjában próbál rátalálni a számára fontosnak vélt, oly lázasan keresett tárgyára. Hosszas másodpercek elteltével, dühében becsapja a fiókot, majd így szól)
Claudia:Ezt nem hiszem el. Hova dugták el ezek a ribik?
Andreas:Itt sincs.
(Andreas becsukja a szekrényt)
Claudia:Már megnéztük mindenhol, az ágy alatt, a ruhák között, szekrényekben, a paplanokat is átvizsgáltuk. Mégis hova tudnak tenni ennyi memóriakártyát, ha?!
(Claudia és Andreas hirtelen egy nagy kattanásra lesznek figyelmesek)
Claudia:Ez a bejárati ajtó felöl jött.
Andreas:Jobb lesz ha most azonnal lelépünk.
Claudia:Várj.
(Claudia fülét hegyezvén, a közelről jövő hangokból azonnal ráeszmél, hogy valaki épp most lépett be a házba, és hogy azon szoba felé tart, melybe ők illegálisan hatoltak be néhány órával ezelőtt az ablakon keresztül)
Andreas:Tiplizzünk!
Claudia:Arra már nincs idő! Gyere!
(Claudia kézenfogja a férfit, majd mindketten bebújnak egy termetes ruhásszekrénybe, a kabátok és az ünnepi ruhák mögé, majd Claudia csendre inti Andreas-t, amint három alak nyit be a szobába)
Claudia:Pszt!
Vanessa:Nem is tudtam, hogy ilyen jó zárfeltörő vagy. Kezdek megijedni tőled.
(Camilla önelégülten elmosolyodik)
Camilla:Sokmindent nem tudsz te még rólam.
(Camilla benéz az ágy alá, míg a többiek a szoba közepén állnak, ekkor hirtelen a lány megdöbben, majd ijedten néz társaira)
Camilla:Eltűnt!
Vanessa:Micsoda?!
(Vanessa odarohan az ágyhoz, majd leguggol, s benéz alá)
Camilla:Valaki elvitte.
Christopher:Mit vitt el?
Camilla:Egy fekete cipősdobozba tettük az összes videódarabkát.
Christopher:Volt benne más is?
Camilla:Egy pakli franciakártya, de az csak azért, mert azzal terítettük be őket, hogy ne legyen feltűnő, ha esetleg Marie anyja takarítana és rábukkanna idebent.
Vanessa:Hát most már nem fog.
(Camilla dühében feláll, majd az ablakhoz megy, s e távlatból pásztázza körbe szemeivel a teljes szobát, miközben Claudia és Andreas, még mindig az ablak mellett álló szekrényben rejtőzködnek, az ajtó egy kis résén keresztül kukucskálva)
Camila:Ezt nem hiszem el.
Vanessa:Most akkor mi lesz?
(Camilla kinézvén az ablakon egy járművet pillant meg, majd rémültem megszólal)
Camilla:A rendőrség.
Vanessa:Micsoda?!
(Vanessa és Christopher is odarohannak a hatalmas átlátszó virágmintákkal díszített függönyhöz kukucskálni)
Vanessa:Most mi lesz?
(A rendőrautóból Marie anyja száll ki, s egy magas, jóképű férfi)
Vanessa:Bújjunk el a szekrénybe!
(Vanessa jobb kezével rányúl a szekrény kilincsére, majd mielőtt még kinyitná azt, Camilla megállítja őt)
Camilla:Várj! Mi van ha épp Marie ruháiért jött haza? Míg beszélgetnek a kapu előtt addig meglóghatunk a hátsó bejáraton keresztül.
(Camilla, Vanessa és Christopher kirohannak a szobából, mire Claudia és Andreas előlépnek a szekrényből)
Claudia:Hallottad ezt?!
Andreas:Igen, Marie anyja mindjárt itt lesz a szobában. Nekünk is le kell lépnünk.
Claudia:Nem azt. A videódarabkák eltűntek. Még ők sem tudják, hogy hol vannak. Mi lesz így most a tervünkkel?!
Andreas:Vagy az is lehet, hogy tudják, hogy a szekrényben rejtőztünk és megjátszották az egészet.
Claudia:Hülyeség!
(Claudia az ablakhoz lép, majd megpillanatja Clara-t, amint az a rendőrtiszttel belép a kapun, megközelítve ezzel a ház bejárati ajtaját)
Claudia:Most! Menjünk!
(Claudia és Andreas óvatosan kimásznak az ablakon)
...
(Vanessa szobájában állva bámulja magát a hatalmas tükör előtt, amelyet eme ház hagyott rá, illetve annak korábbi lakói, akik elköltözésük után, hátrahagyma eme monumentális tárgyat, hogy mások gyönyörködhessenek benne, s abban amit a tükör mutathat nekik. Camilla végigsimítja kezét feszes, combjáig érő fekete ruháján, s miközben felteszi vérvörös rúzsát, az ablakon keresztül egy dudaszó hallatszik be, ezt követően a lány anyja emeli meg hangját, betöltvén az egész lakást)
Vanessa:Megjött Amanda!
(Vanessa kirohan az előszobába, ahol egy magas, hosszú vörös hajú, tökéletes alkatú, divatos nőt pillantott meg. Egy pillanat keretében úgy vélte, mintha magát látta volna)
Vanessa:Hé!
Amanda:Szia!
(Amanda csomagjait letevén az előszoba hosszú folyosóján álló szekrény mellé, amely ruhafogasként szolgált, megöleli Haley-t, majd Vanessa-hoz közeledik, mire megölelné őt, de Vanessa hátrébb lép egyet, hogy kissé konzervatívan taszítsa vissza nővérét)
Vanessa:Milyen volt az egyetemen?
Amanda:Isteni! Imádtam minden percét, alig várom, hogy ősszel újra visszamehessek.
(Amanda vidám hangulata, pálfodulás következtében búskomorrá válik, majd lehajtott fejjel, halkabban felszólal)
Amanda:Sajnálom... Ami Serena-val történt.
Vanessa:Aha. Én is.
Amanda:El tudom képzeni mennyire nehéz lehet ez most neked. Főleg, hogy ma van a temetése.
(Vanessa jobb kezével csuklón fogja a balt, majd a falnak támaszkodik, próbálván jelezni, hogy ideje tovább lépni ezen a témán. Ekkor hirtelen anyjuk próbálja megtörni lányaik szótlanságának jegét)
Haley:Elkészültél?
Vanessa:Aha.
(Haley hirtelen a falnak támaszkodik, kinyútja kezét, majd leguggol, arca megsápad mire Henriett odaszalad hozzá, letérdepel, majd átkarolja őt)
Amanda:Anya, minden rendben?!
Haley:Persze, csak... úgy szédülök... hirtelen, olyan rosszul lettem.
(Vanessa határozott hangvétellel megszólal, rebbenés nélkül nézvén anyja kínszenvedését)
Vanessa:Biztos valami rosszat ettél. Valami nagyon rosszat.
(Haley és Vanessa pillantása találkozik, s a levegő szikrázásának közepette próbál Haley felállni, amint lánya segít neki)
Haley:Már jobban vagyok köszönöm.
Vanessa:Apa hol van?
Haley:A szomszéd nemrég kereste, mert csőtörés van náluk és megkérték őt, hogy segítsen.
Vanessa:Gondolod, hogy van erőd ahhoz, hogy kivigyél a temetésre?
Amanda:Ó dehogy! Anya! Majd én kiviszlek titeket a temetőbe! Persze, ha te is menni akarsz.
Haley:Persze, hogy elmegyek. Serena édesanyjával nagyon jóban voltunk. A mai napig tartjuk a kapcsolatot telefonon keresztül. Annyira sajnálom, ami történt. Én nem viselném el, ha bármelyikőtök egy napon már nem lenne itt nekem.
Amanda:Jaj, anya!
(Amanda megöleli anyját, miközben Vanessa a falnak támaszkodva a plafont bámulja)
Haley:De nem kell fáradnod, hisz csak most jöttél haza a kollégiumból. Pihenned kell.
Amanda:Majd pihenek utána. Teljesen fit vagyok. Nincs miért aggódnod.
Haley:Rendben.
(Ebben a pillanatban William lép be az ajtón, majd felkiált)
William:Háhá! Nézd csak ki jött haza!
(Amanda azonnal apja felé rohan, s karjába ugrik, majd a férfi megpörgeti a lányt, miközben szorosan öleli egész testét, kicsapongván a boldogságtól)
Amanda:Apa!
(Vanessa forgó szemekkel vállat vonva vonszolja be magát a szobájába, majd becsapja maga mögött az ajtót, amire a többiek is felfigyelnek, s az önfeledt ölelkezés abbamarad)
Amanda:Úgy látszik, nem mindenki örül nekem.
Haley:Ugyan! Ne vedd magadra! Csak nehéz neki. Ez a mai nap meg főleg...
.....
(Vanessa, William, Haley és Amanda kocsijukban beszélgetnek miközben Amanda a volán mögött pesztrálja az anyósülésen ülő apját, Vanessa pedig a hátsó ülésen könyökével támasztja a lehúzott ablakon tenyerével kobakját)
William:Emlékszem, amikor kicsi voltál. Mindig te akartál a volán mögött ülni, és nézd. Most a volán mögött ülsz.
Amanda:Ó, igen. Arra én is emlékszem. Sokan félnek a vezetéstől, de én egyenesen imádom.
William:Azt meghiszem drágám.
(William tekintetét egy pillanatra elkapja valami, majd vidáman felszólal)
William:Hé! Nem megyünk be ide a fagyizóba egyet? Hogy felidézzük a régi emlékeket! Emlékeztek, mindig ebben a régi fagyizóban ettünk. Olcsó, finom és...
(Vanessa dühösen közbevág)
Vanessa:Fagyizóba?! Ez komoly?! Nem buliba vagy családi kirándulásra megyünk, hanem temetésre!
(Vanessa megkopogtatja Amanda vállát)
Vanessa:Állj meg!
Amanda:Na, de miért?!
Vanessa:Azt mondtam, állj meg!
(Vanessa hangosabban kiált rá nővérére, aki hirtelen rátapos a fékre, majd az autó megáll)
Vanessa:Innen egyedül megyek tovább, köszönöm.
Haley:Drágám, ne csináld már!
William:Én mondtam valami rosszat?
Amanda:Most mi a fene bajod van?!
(Vanessa faképnél hagyja családját, kiszáll a kocsiból, majd átmegy az út ellentétes oldalán kiépített járdaszakaszra, előveszi mobilját a táskájából, majd az ahhoz tartozó fejhallgatót hallójárataiba helyezi, s ki, mint se hall, se lát folytatja útját előre, miközben szülei még egy darabig inzultálját őt, majd a kocsi elhalad mellett, otthagyván őt a járdeszegélyen)
...
(Nemsokkal később Vanessa eőtt , ki a járda szélén ül, s karjaiba borult, egy ismerős autó áll meg, s egy még annál is ismerősebb hang szól rá)
Camilla:Hé! Mi történt? Csak nem gyalog indultál el a temetésre?
Vanessa:Hosszú!
Camilla:Ugorj már be! Elviszlek!
Vanessa:Eljutok én oda egyedül is.
(Hirtelen az ég egy hatalmasat dörren, mire Vanessa hirtelen felugrik, s Camilla is kinéz az ablakon, fel az égre, melyen megpillantja a sötét viharfelhőket, melyek csak azért gyülekeznek, hogy nemsoká tetemesen megöntözzék az egész területet)
Vanessa:Ez nem hangzott túl bíztatóan.
Camilla:A rádió bemondta, hogy hatalmas nagy vihar lesz.
Vanessa:Remek. Miért is ne?! Pont Serena temetésén!
(Camilla elmosolyodik, majd elkezd nagy cseppekben csepegni az eső)
Camilla:Gyere már!
(Vanessa felkapja magát a földről, majd odarohan a kocsi másik oldalához, s beszáll a járműbe)
Camilla:Menjünk! Már amúgy is késésben vagyunk.
(Camilla elfordítja a kocsikulcsot a az indítóban, mire a kocsi csak pöfékel, de nem indul egy tapottant sem)
Camilla:Ez meg mi?!
(Az eső hirtelen elered, mintha dézsából öntenék, közben Camilla újra megpróbálja beindítani a masinát, de a kocsi csak tovább pöfékel, mire Camilla mérgesen rászól)
Camilla:Na!
(Szintén megpróbálja, de semmi új sem történik)
Camilla:Ezt nem hiszem el!
Vanessa:Mi az?!
Camilla:Úgy néz ki lefulladtunk! Várj! Felhívom a nővérem!
(Camilla hátranyúl a hátsóülésre táskájáért, majd kiveszi belőle a telefonját, s mikor rápillant nem hisz a szemének)
Camilla:Ezt nem lehet igaz! Lemerült!
Vanessa:Itt az enyém!
(Vanessa eltávolítja a fejhallgató dugóját telefonjából, de mikor épp átadná a készüléket barátnőjének, az megszólal)
Camilla:Lehet, hogy a nővérem az!
(Vanessa elkezd pötyögtetni a telefonján, mire rémülten néz Camilla-ra)
Camilla:Csak vicceltem.
(Vanessa a telefon képernyőjét nézi, majd hangosan felszólal)
Vanessa:Csak nem lefulladtatok? Nem vagy kíváncsi ki áll e mögött? Serena.
(Camilla és Vanessa ijedten egymásra néznek, majd Vanessa felkiált)
Vanessa:Zárd be az ajtókat!
Camilla:Miért?
Vanessa:Csak zárd már be őket!
(Camilla megnyom egy gombot a rendszerfalon, amely lezárja a kocsiajtókat)
Vanessa:Itt van.
Camilla:Úgy érted, hogy...
Vanessa:Úgy. Ez az alak aki Serena nevében irogat, valahogy elérte, hogy lefulladjon a kocsi, most meg ijesztegetni akar.
Camilla:Ha ő az aki megölte Serena-t, akkor az ijesztegetős részét nagyon jól csinálja.
(Vanessa odatartja telefonját barátnőjéhez)
Vanessa:Felhívod a nővéred?
(Camilla szó nélkül elveszi a telefont, ami újra megszólal, majd megijedvén, azonnal visszaadja azt barátnőjének, aki néhány másodperc múlva már az újabb szöveges üzenetet olvassa)
Vanessa:Tudni akarjátok az igazságot? Ha életben akartok maradni, ne hívjatok senkit. Maradjatok egy órán keresztül ott ahol vagytok, majd menjetek a temetőbe. Ha megszegitek ezt, én is megszegem azt. Serena
Camilla:Most mit csináljunk?
Vanessa:Arra esküdtünk fel, hogy kiderítjük az igazságot, ugye?
Camilla:Igen, de szerintem ez egy csapda.
Vanessa:Ki mondta, hogy az probléma? Felkészülve megyünk oda.
Camilla:Ezt hogy érted?
Vanessa:Bízz bennem. Van egy tervem.
...
(Több, mint egy óra múlva, a szakadó eső, a mennydörgő ég, és a kósza villámok ellenére, a lányok a temető előtt egy taxiból szállnak ki, majd fejükre húzzák a Camilla csomagtartójából kivett pulcsijuk kucsmáját, melyet út közben öltöttek magukra, s amint a jármű tovább áll, a lányok besétálnak a hátborzongató temetőbe, mely tele van sírkövekkel, s fákkal)
(Míg a lányok a sírok között szlalomoznak, hogy megtalálják Serena, feltételezésük szerint, friss virágokkal borított sírját, beszélgetnek)
Camilla:Most merre?
Vanessa:Fogalmam sincs.
(A lányok hirtelen az égzengésen kívül meghallanak egy nyomorúságos hangot)
Vanessa:Hallod ezt?
Camilla:Kezdek egyre jobban beparázni!
(Vanessa kézenfogja Camilla-t, majd néhány szapora lépés után, az egyik fa mögött rátalálnak a hangosan zokogó Claudia-ra, kinek kezei között Andreas hever, s Claudia tetőtől talpig vérben úszik, a lányok a sokkhatás közepette rápillantanak a férfi testére, arra a testre, amelyet tetőtől talpig beborít a vér. Claudia ordítva zokog, s felkiált)
Claudia:Megölték! Meghalt!
(Camilla kezét szájára helyezi, majd elfordul, s leguggol, egyik kezével a vizes földet támasztva, mivel a lányt a látvány a gyomorforgatásig kergette.)
(Vanessa próbál nem a holttestre, hanem Claudia-ra fókuszálni, majd hangosan rákiált)
Vanessa:Mi történt?
Claudia:Meghalt! Megölték!
(Claudia tovább zokog, majd fejét beletemeti a férfi mellkasába. Ekkor Camilla megragadja Vanessa kezét a szakadó esőben, majd mint ki pánikrohamot kapva, levegőért kapkodva remegve megszólal)
Camilla:Menjünk inenn! El akarok menni innen!
Vanessa:Hívom a rendőrséget!
(Camilla leül a fa tövébe, majd elkezd zokogni, míg a másik oldalon Claudia lelkileg sokkos állapotban folytatja ordításait, miközben szorosan szorongatja Andreas élettelen testét)
.......
(Mikor a vihar már tovább állt, úgy éjfél tájban, egy újabb kocsi állt meg a temető előtt. Ekkor már csak a szél hideg hullámai csapkodták a fákat, és persze a telihold dermesztő ragyogása világította be a sírkertet)
(Az alak kiszáll kocsijából, majd lezárja azt, ekkor óvatosan körbenéz, majd besétál a temetőbe. Egészen addig pásztázza a kertet, mígnem elér kiszemelt sírboltjához, melyen ez áll: Serena Simone 1994 - 2012)
(Amanda a következő pillanatban, mint őrült szórja le a sírra frissen helyezett koszorúkat, virágokat, majd letérdel a koszos földre, s majd a felázott talajt kezdi el kezével kaparni, s végül eme kaparás ásában köt ki, amit kitartóan folytat egészen addig amíg elér a fából készített koporsóhoz.)
(Amanda megáll. Fellélegez, majd kinyitja a koporsót, s felkiált)
Amanda:Tudtam!
(A koporsó üres)
(Amanda szaporán lélegzik, majd mikor megfordul már csak annyit észlel, hogy egy fekete alak emelkedik teste fölé, megragadja két kezét, majd hátrakötözi azokat. Egy vizes, koszos ronggyal betömi a száját, majd, mint göncöt úgy löki bele a nőt az üres koporsóba, aki csak remeg, s kitágult pupillákkal próbál kiabálni, ami nem megy neki, s kapálózik, de ez sem segít. A sötét alak ráemeli a koporsó tetejét Amanda-ra, majd egy ásóval földet szór rá, s élve eltemeti őt. Dolga végeztével kirohan a temetőből, feltöri Amanda kocsiját, majd elhajt vele, otthagyván a föld alatt, még néhány percig kínlódó Amanda-t, aki a koporsót rúgja lábaival s fejével, csak hogy kiszabaduljon, de mind hiába)